ajánló Baba-mama cuccokat tesztelek

Gyerekprogram-ajánló: Minipolisz

Egyszer egy népszerű fotóstúdióról írtam itt a noname kis blogomon véleményt, ami ugyan gyönyörű volt, csak kissé kretén volt a tulaj (és anyanyelvi készletéből hiányzott a humor és irónia fogalma); ő, miután elolvasta a beszámolómat, konkrétan rágalmazási perrel fenyegetett. Nos, én azóta bajban vagyok, ha őszinte véleményt szeretnék valamiről írni, de mivel a blogom olyan mint egy privát napló, vagyis csak magamnak írom (haha), továbbá nem szponzorál senki, ezért talán bevállalható, hogy nem “ál”lelkesedek minden sz*rért, ugye?

Szóval, az alaphelyzet az, hogy mi családilag szinte sosem megyünk játszóházba, gyerekprogramokra, családi wellnessbe, meg nem tudom még milyen helyekre, ahová így szoktak járni az emberek. Nekünk szerencsénk van, mert van kertünk, meg kutyánk, így a hétvégéken fix program a kertszépítés, sütögetés, meg kutyasétáltatás az erdőben, így annyira ritkán szoktunk unatkozni, hogy egyszerűen nem opció többezer forintokért nagy tömegben nyomakodni más családok zsibongó gyerekeitől hasogató fejjel. Nyilván van ebben némi genetikailag kódolt tömegfóbia, továbbá a tény, hogy a mi saját három lurkónk is képes (mit képes, kisujjból kiráz) olyan szintű lármát produkálni, ami nem kedvez annak, hogy egy légtérben kívánjunk tartózkodni több tucatnyi hasonló korú versenyzővel…

Ilyen családi kórismével vágtunk tehát neki a Minipolisznak az ötéves lányom születésnapja alkalmából egy vidám pénteki napon, délelőtt. Az az igazság, hogy én nemigen hallottam még erről a helyről, a blog csoportjában érdeklődtem róla, és nagyon vegyesek voltak a vélemények. Csak annyit tudtam, hogy szerepjátékozni lehet ott, ezért gondoltam Abikámnak, hogy biztosan élvezni fogja, mert ő ebben nagyon jó! Persze vittük a két tesót is, hogy legyen kivel játszani. Szerencsére nem voltak sokan. 11 után érkeztünk valamivel, akkor egy kisiskolás csoport volt épp távozóban, délben csend és hullaszag, majd olyan fél 2 körül érkezett egy újabb óvodás csoport.

A hely alapkoncepciója ugyebár az, hogy itt a gyerekek felnőttnek érezhetik magukat és kipróbálhatják azokat a hétköznapi szakmákat, amikkel naponta szembesülnek: izgalmas, hogy végre egyszer ők vásárolhassanak be egyedül, ők dönthessék el, hogy mit vegyenek, ők húzzák le a vonalkódot a kasszánál, ők lehessenek fodrászok, fogorvosok, postáskisasszonyok, tévébemondók. Minden egyes színhely színtiszta reklám bájdövéj, de szerintem nem zavaró, inkább hiteles, ötletes, és a boltokban sem gagyi gyerekkompatibilis műanyag vackok vannak, hanem igazi termékek igazi (bár üres) dobozai, csomagolása. Mondjuk úgy mélyen elgondolkodva annyira nem világos számomra, hogy miért olyan nagy szám ez a felnőttösködés, én ugyanis simán beküldöm a gyerekeket a helyi kis boltokba egy-két dolgot megvenni, ilyenkor egyedül köszönnek-kérnek-fizetnek-elköszönnek; bár lehet, hogy ez csak a lakóhelyünk falujellege miatt kivitelezhető, szóval nekik azért nem volt olyan nagy kuriózum ez a vásárolgatósdi.

Azt kell mondanom sajnos, hogy éppen a szülinapos Abi élvezte a legkevésbé a helyet és meglehetősen csalódottnak tűnt. Kb 5 perc alatt végignyargalt mindenhol és láttam rajta, hogy tanácstalan: mit lehet itt csinálni? Na jó, persze aztán feltalálta magát, furcsa is lenne azért, ha egy gyerek itt nem tudna mit kezdeni magával, de igazából annyi történt, hogy bement a dm-be, telerámolta a kosarát, amikoris a csütörtök éjszakai főiskolás buli miatt másnaposan a játékpénztárban kornyadozó animátorlány felriadt nyálcsorgós révületéből és elszavalta a rendszabályt, hogy csak 5 dolgot lehet választani, mire Abikám szépen visszapakolászott mindent, de igazából ezt is élvezte. Aztán háromszor szépen bevásárolt 5 dolgot, megkapta a blokkot és csókolom. Ezalatt Frici felült a rendőrmotorra, aztán a fogorvos székében szórakoztak picit, Frici tüzet oltott, ez eddig 15 perc, aztán néztek rám bogár szemekkel, hogy akkor most mit csináljunk, meg különben is éhesek. Ettünk valami baromságot a meglehetősen szegényes büfében (kókuszgolyó, kétnapos perec), aztán újult erővel vetettük magunkat be a helyszínek közé.

Így megnyugodott bendővel kicsit türelmesebben néztek szét, végülis elszórakoztak a fodrásznál, pizzasütőben, kis konyhában, ezzel eltelt újabb 15 perc, aztán jött az aduász: ráleltek a gipszfestőműhelyre!

Persze a belépőhöz ingyen járó mikroszkópikus méretű minta nem keltette fel az érdeklődésüket, de “szerencsére” a polcokon 1600 Ft-tól 3500 Ft-os darabárig lehetett vásárolni az amúgy tényleg nagyon kívánatos gipszfigurákból (de komolyan, nekem is kedvem támadt volna alkotni), és igazán nagyon szép színű és jó minőségű volt a Trilak festék is, ez itt a reklám helye, ugyebár. Na mármost a gyerekeim itt eltöltöttek nettó két órát. Ezért igazán érdemes volt ide látogatnunk, hogy a 4500 forintos családi jegy mellé még ugyanennyit elköltsünk gipszfigurákra, de mivel a gyerek szülinapját ünnepeltük, nem akartam, hogy csalódottan távozzon. Így festett Fricikém dinoszauruszt, Abi pedig egy rózsát, egy balerinát, meg egy zsebpiszoknyi ingyenmuffint, Réka pedig a szintén a belépőhöz járó ingyennapocskát és ingyenhalat. Arra mondjuk kiválóan alkalmas volt az itt megfizetett tanulópénz, hogy kiderüljön számunkra: a gyermek következő élményajándéka a made by you műhelyében valósul majd meg. 🙂

Összesen több mint 3 órát töltöttünk a helyen, összességében azért jól elvoltak, de komolyan a kétéves Réka élvezte a legjobban az egészet. Egy programnak elment, de bérletet nem váltunk, az tuti. Abikámnak pedig úgy tűnik, hogy semmi szüksége nincsen mesterséges díszletre a saját kis szerepjátékaihoz, elég néhány plüssállatka meg a fantáziája.

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com