sport

Lábtájéki lemeztelenedés

Három hónappal ezelőtt támadt az a remekbe szabott ötletem, hogy megnézzem, mi újság az uszodában, vagyis tizeniksz év kihagyás után újra fürdőruhát húzzak; hétvége óta pedig már szenior országos bajnoknak mondhatom magam. Mit is mondhatnék? Inkább leírom!

Tisztázzunk először is néhány alapfogalmat! A szenior az azt jelenti, hogy öreg. Öreg pedig az, aki elmúlt 25 éves. Mivel pedig négyévenként vannak a korcsoportok, én már nem is a legkevésbé öregek közé tartozom, hanem a kicsit öregebbekhez, azaz a II. korcsoportba, a 30-34 éves nénik közé. Ez nem a legnépszerűbb korcsoport egyébként, de erről majd később lesz szó, haladjunk csak szépen sorjában a történtekkel. Újabban amúgy a “Senior” helyett inkább a “Master” megszólítás dívik, és valóban, sokkal tiszteletreméltóbb a -szabad fordításban- mesternők és mesteremberek megmérettetéséről beszélni, mint holmi öregviadalról.

Versenyzői pályafutásom ecsetelése (és megkezdése) előtt azonban még meg kellett bizonyosodnom arról, hogy -mivel megboldogult fiatalkoromban nemhogy nem különösebben szerettem, de szerintem nem is igazán tudtam jól úszni-, így 30 fölött sem vetődöm vízi hullaként a túlfolyó rácsra néhány hossz pillangózást követően (csak majdnem), valamint fel kellett dolgoznom azt a lábtájéki lemeztelenedésnek keresztelt lesújtó érzést is, amit a hagyományos úszás tud nyújtani az általam korábban versenyszerűen űzött és szeretett uszonyosúszással szemben, vagyis hogy -mondjuk ki bátran!-, úszok, úszok, mint a hülye, mégsem haladok előre.

14030615_962022237240274_1033749630_n (1)

Csak hátra, az 1-es surranópályán

Mindezen nehezítő körülmények ellenére mégis felettébb lelkes lettem, amikor megtudtam, hogy jövőre Budapesten lesz a szenior világbajnokság, ízibe’ el is határoztam hát, hogy kijutok rá! Már csak ki kell találni, hogy melyik legyen az a versenyszám, amiben nem én leszek az utolsó -mert az nekem pont megfelel majd, akármi is legyen-, a kitapasztalást pedig versenyzés formájában célszerű kivitelezni. Ennek a tapasztalatszerző évnek az első állomása volt a hétvégi gyulai Szenior Országos Bajnokság.

Gyorsan leigazoltam hát a Vasashoz, hogy a technikai feltételek adottak legyenek, majd elkezdtem a “kőkemény” felkészülést a versenyre. Felkészülésem magját a heti két alkalommal megrendezett gyógytorna adja, melyen térdízületi gyulladásom rehabilitációjának célzatával veszek részt és minden más élettevékenységemet eköré a csodatévő, szent program köré szervezem. Medencébe csütörtök reggelente ugrom Milán bácsi vezetésével, amikor is egy adott cég kiszervezett sportprogramjába trollkodok bele folyamatosan, valamint szombatonként Robi bácsi vezetésével, amikor pedig gyerekoktatás között/alatt úszom szintén féltroll minőségben. De legalább összekötöttük a kellemest a hasznossal, mert két nagyobbik sarjam 10-től oktatódik Robibánál, én meg 11-től, így a szombat délelőttöket újabban családilag az uszodában töltjük. Ezen kívül már több ízben (összesen mondjuk úgy 5-ször) előfordult, hogy eljutottam a Vasas reggeli edzésére, ami sajnos nekem tök messze van, pedig igazán szuper lenne. Ezzel a fergeteges edzésprogrammal a hátam mögött vetettem bele magam tehát bizakodón életem első hivatalos úszóversenyébe, korábban ugyanis maximum csak ilyen egyetemi házibajnokságokon indultam.

P8120005b

400 gyors után

A gyulai versenyt egyébként direkt családi kikapcsolódásként szerveztük meg. Nagycsaládiként, ha úgy tetszik. Vittük ugyanis a gyerekeket, meg a gipszétől frissen megszabadult nagymamát és nagypapát is. Pontosabban ők jöttek maguktól és ráadásul hozták gyermekeink kétharmadát is, tekintettel arra, hogy amikor férjemmel elhatároztuk, hogy elkezdjük halomra szülni a gyerekeket, abba nem gondoltunk bele, hogy az autónkba sehogyan sem fog beférni hátra a három gyerekülés, így meglehetősen kivitelezhetetlennek tűnik egy szűk körű családi nyaralás, meg mondjuk különben sem ettem meszet, hogy három darab 6 éven aluli gyermekkel plusz egy fő férjjel (plusz egy tartalékos vizslával) megkíséreljek elkövetni holmi nyaralásnak álcázott családi tébolyt.

Lényeg a lényeg, megérkeztünk a versenyre, ahol az első pillanattól fogva teljesen elvarázsolt a légkör. Csak járkáltam körbe-körbe a medenceparton a ragyogó napsütésben és figyeltem és ámultam. Elképesztő volt a sok aggkorú mesterúszó, a legidősebb résztvevő versenyzők bőven 90 felett jártak, el tudjátok ezt képzelni? Merőben más párbeszédeket csíptem el, mint a sarki közértben vagy az orvosi rendelőben megszokhattam: ezek az emberek testileg és szellemileg is frissek voltak és üdék, úszómezre vetkőzve viccelődtek, ugratták egymást és latolgatták az éremesélyeiket, formaidőzítésüket. Szó volt persze itt is protézisről, meg titáncsavarokról, de csak olyan minőségben, hogy mennyi kényszerpihenőre szorult a páciens, avagy “ez az első versenyem a titán óta, Gyurikám”. És hogy házaspárok jönnek, nagymamák, nagypapák, hetvenesek mondjuk, “Irénkém, nem láttad a papucsomat?”, heves keresgélés, miközben előkerül a nagy sporttáskából a textilzsebkendőn és olvasószemüvegen át minden nélkülözhetetlen kellék, kivéve a papucs, “Hagyjad, majd meglesz, Irénkém, most koncentráljál inkább a számodra, mindjárt te következel.”. Bepárásodik a szemem, ilyen nincs, hát én is így akarok megöregedni, nem pedig a fotelben hízva a Híradón idegeskedve, kész, vége, elvesztem, hazatértem, én is így akarom, ezt akarom. Amíg csak élek.

Persze nem csak a nagyon idősek képviseltetik magukat a versenyeken, de azért tény, hogy az én korosztályom, a 30-34 éves női célcsoport nem különösebben népszerű. Mert lássuk be, ekkortájt a legtöbben babázással vannak elfoglalva, de aki nem, annak is bizonyára megvan a maga dolga. Amikor az első versenynap után megírtam az edzőbáknak az eredményemet, hozzátéve, hogy nézhetjük úgy is, hogy van egy ezüstöm és van egy bronzom, meg úgy is, hogy mivel az első számban ketten, a másikban meg hárman indultunk, tulajdonképpen mindenben utolsó lettem, Milán azt írta, hogy ez akkor is szuper, mert az idők nagyon jók lettek és másoknak is megvolt az esély, hogy induljanak, mégsem tették. Én pedig megtettem, készültem is rá, és szuper érzés volt, hogy a parton drukkoltak a gyerekeim, hogy hajrá anya, meg izgult értem megdöbbentő módon a férjem és unatkozott diszkréten az úszni nem tudó nagypapa is és persze anyukám is, mintegy húsz év kihagyás után újra magára öltvén lányáért szurkoló ábrázatát.

P8120033b

Rékával átvesszük a bronzot

De azért nem úgy kell elképzelni a versenyt, hogy beugrik összesen 2 fő a vízbe a kettes korcsoportban, hanem az összes női indulót időeredmények alapján rangsorolva szórják szét a futamokban, aminek meg az a varázsa, hogy amikor beérsz a célba, fogalmad sincs, hányadik lettél, csak mondjuk úgy találomra tudod kizárni azokat a versenyzőket a korcsoportodból, akiknek előzőleg csókolommal köszöntél át a szomszédos pályára. A további napokon egyébként javítottam az arányokon, összesen 2 arany, 2 ezüst és 2 bronzzal zártam és még mielőtt beszólnátok, amikor első lettem, az nem azért volt, mert egyedül indultam a számban.

13912333_1075485752537702_2337686425551700030_n

A nagyok a hétvégi terméssel a nyakukban

A gyerekek -és mi is- nagyon jól érezték magukat, amikor pedig nem szurkoltak, akkor a Várfürdő területén lévő, hihetetlenül színvonalasan berendezett szabadtéri játszóházban játszottak, ahol a Réka korosztályától egészen iskolás korig mindenki jól érezhette magát. A Csodák Palotájában láttam utoljára ennyire átgondoltan összeválogatott játékkínálatot: a legminőségibb logikai játékok tucatjai, ördöglakatok, babakonyha millió tartozékkal és még sorolhatnám, valamint többfeladatos, tematikus kalandösvény vonták el a gyerekek figyelmét a strandolástól, olyannyira, hogy az enyémek gyakorlatilag kétszer félórát ha eltöltöttek a medencében az egész hétvége alatt. Este pedig voltunk csónakázni a várárokban, városnéző vonatoztunk, kihoztunk a maximumot a nyaralásból. És szervesen hozzátartozik az én tetszési indexem kiakasztásához, hogy Gyulán mindenhol, de tényleg mindenhol lehet meggysört kapni.

13939390_1068748913162323_6150839583072697080_n

Teljesítették a kalózos feladatokat

Jövőre Gyula visszavár bennünket, feltett szándékunk ugyanis az úgynevezett Családi váltóban való tisztes helytállás, úgyhogy reméljük a gyerekeink egy év alatt megtanulnak valamelyest úszni, de legalábbis siklani és mi is részt vehetünk ebben a hatalmas buliban! Már alig várom!

 

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com