blog életképek felnőtt dolgok sport

Más a fontos

Nem akarok magyarázkodni. Két hónapja nem írtam és az igazat megvallva be sem léptem a blog vezérlőpultjába. Nem néztem statisztikát, értesítéseket, nem csináltam vázlatokat, de még csak kósza gondolatfoszlányokat sem jegyeztem fel. Nem erőlködtem. És nem azért, mert nincs időm rá. És nem is azért, mert nincsenek ötleteim. Egyszerűen csak most más lett a fontos: ugyanúgy a blog, csak egy kicsit másképp.

Időről-időre ugyanis belegondolok abba, hogy itt van a facebookon feljelentkezve háromezernégyszázvalamennyi blogkövető, és hogy ez azért borzasztóan sok és ilyenkor egy kicsit azért lefagyok: nem akarok mindent mindenkivel megosztani. Jó néha kicsit begubózni, csak élni az életet és közben nem arra gondolni, hogy ezt majd hogyan fogom megírni. Persze kutyából nem lesz szalonna; nem is én lennék, ha a begubózás nálam nem egy háromszáz fős hihetetlenül szuper társulat vezetését jelentené, egy olyan közösséget, akikkel az elmúlt két hónapban szerintem valami fantasztikus dolgot hoztunk össze. Élvezem minden pillanatát, bár hazudnék ha azt mondanám, hogy kevesebb időmet veszi igénybe minta blogot írnék. Sőt! De szerintem megéri.

Annyit siránkoztam már azon, hogy nincsenek barátnőim, és tessék, most csináltam egy felületet, ahol nem csak én, de bárki találhat magának barátokat. Persze most lehet legyinteni, hogy a virtuális barátság az kutyafüle az igazihoz képest, de én komolyan hiszek benne, hogy itt elindulhat és már el is indult valami. És tudom, hogy a férjem például mekkora baromságnak tartja ezt az egész facebookozást, meg internetezést, én viszont úgy érzem, hogy könnyebben tudok a facebookon kommunikálni azokkal az eleve szimpatikus emberkékkel, akiket mondjuk csak látásból ismerek, viszont mivel már onlájn “megismerkedtünk”, könnyebben továbblépünk és direkt keressük egymás társaságát, találkozókat szervezünk, közösen intézünk ügyeket, vagyis végül oda lyukadunk ki, hogy mindnyájan nyertünk valamit: kapcsolatokat, barátokat és ez azért nagyon szuper dolog. Nem akarom leszólni a tipikus játszótéri barátságokat, de azért üdítő, hogy nem a hozzátáplálás az elsődleges témánk, sőt, még csak nem is a gyerek, hanem magunkkal is foglalkozunk: az örömeinkkel, a gondjainkkal, a céljainkkal, a lelkünkkel, a testünkkel. És bár most éppen tagfegyelmezést tartok, vagyis próbálom kiszűrni azokat, akik tévedésből vannak jelen, ha úgy érzed, hogy szeretnél csatlakozni, hát gyere. A zártosztályon keress minket: csatlakozáskor örülünk egy rövidke bemutatkozásnak és bár nem feltétel, hogy mindenki minden témához szóljon hozzá, azért én őszintén szólva jobban érzem magam aktív tagok között.

Fiatal kezdeményezésünk a zártosztályból kivált sportosztály, ahol pedig közel száz fős csapatunk próbál napi motivációt adni és kapni a rendszeres testmozgáshoz és egészségesebb táplálkozáshoz.

Mert most még a sport is nagyon fontos lett. Vicces, hogy pont most, már azt sem tudom, hogy ért meg bennem a dolog, de elkezdtem úszni. Persze ebben a vicces az, hogy bár búvárúszó voltam, “mezei” úszó sosem, és kifejezetten utáltam is mindig az úszást, erre most 32 évesen, három gyerek után, 8 hónapja tartó krónikus térdízületi gyulladással és gondosan nevelgetett Baker-cisztával a térdhajlatomban találom ki, hogy márpedig én szenior úszó leszek. Épp ma van 1 hónapja, hogy megkerestem a szenior csoportot és gyakorlatilag 1-2 napon belül egész jó kis edzéslehetőséget találtam magamnak. A gond persze “csupán” a fájós lábam, de már-már azzal kapcsolatban is bizakodó vagyok. Múlt héten kaptam gyulladáscsökkentő injekciót, ami ugyan nemigen használt, de legalább valami elkezdődött. Ha meg műteni kell, akkor műteni kell. Addig is mozgok amit tudok, elsősorban úgyis felsőtestre kell “gyúrnom”, mert az nagyon satnya, ha valóban úszni szeretnék. Hát ezzel is foglalatoskodom mostanában. Gerinctornára járok, hétfőn kezdem a gyógytornát, úszom, biciklizem, meg még tesómat is befogtam, hogy tartson nekem személyi edzést, amit ezúton köszönök meg neki, mert így könnyebb mint személyesen. 😛 Az elmúlt hetekben leugrott rólam 4 kiló, alakulok, azt kell mondanom. Vannak újra céljaim, amik eléréséhez nem kevés kihíváson kell majd átverekednem magam, de végre nem csak úgy tengek-lengek az élet tengerén, nevelgetve a gyerekeimet, hanem feszegetem a határaimat…

És ami a legjobb: újra érezni a fizikai gyötrelmet, az édes izomlázat, a testi kimerültséget, az izmaim savasodását, a levegő hiányát, tökjó dolog követni az edző utasításait, kikapcsolni az agyam és úgy érezni, hogy a vízben lebegve minden más megszűnik körülöttem.

Próbáljátok ki ti is a drogot! SPORT a neve.

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com