Gyerekszáj karácsony

Még az égett comb is rám borul

Hát, ez a karácsony is eltelt. Nyugodt és eseménytelen volt, boldog és csendes, senki nem került kórházba (csak én voltam 23-án), a karácsonyfát is csak kétszer borította fel a macska (eddig!) és nem is sok dísz tört el, a gyerekek nagyon örültek az ajándékoknak és persze elviselhetetlenül túlpörögtek az elmúlt 3 napban, tegnap a harmincfős szűk család is nálunk járt, szóval minden olyan meghitt volt idén is, amilyenre számítottam.

1555422_10152441935066513_9127352455948042627_n

A kép ugyan illusztráció, de nem áll távol a valóságtól

A karácsonyi “varázslatból” én mondjuk csak kicsit vettem ki a részem, nálunk ugyanis valahogy úgy alakult, hogy ez az egész körítés a férjem reszortja lett. Az ajándékokat persze én választottam ki a gyerekeknek (mi egymásnak nem szoktunk), de mindig Zoli veszi meg a karácsonyfát, ő díszíti fel titokban, és az az igazság, hogy ha nem akarunk ünnepien éhen halni, akkor a kaját is ő intézi. És persze a Jézuskás szöveget is, főleg, mert ez nekem is újdonság: nekem gyerekkoromban a Télapó hozta, úgy emlékszem. És reggelre hozta, pizsamában bontogattunk, ez rémlik, de errefelé más szokások vannak, mivel pedig nekem tök mindegy, alkalmazkodom.

Amúgy szerintem Frici azért valahol tudja, hogy mi az igazság. A Mikulásra is rájött magától. Igaz, hetekig érlelgette magában és az ovis ünnepség után úgy tűnt, hogy nem bukott le a nagyszakállú, ám egy szeles, de kellemesen enyhe decemberi napon a gyerek elém állt és közölte, hogy szerinte mégsem lehetett igazi az az ovis Mikulás, mert ha igazi lett volna, akkor neki nem csokit hozott volna, mert tudta volna, hogy ő azt nem szereti. Itthon egyébként egy-egy könyvet és egy-egy csomag pisztáciát kaptak, nyilván, mert itt az igazi járt…

Na szóval ott tartottam, hogy Zoli a Jézuska-felelős, el is vitte a gyerekeket a templomba megnézni a Betlehemet. Én kinn maradtam addig Rékával, de néhány perc múlva jöttek is ki: Abikám elfehéredve, halálra vált ábrázattal megállt a templom lépcső tetején és elhaló hangon így szólt:
-Anya, képzeld el, hogy a kis Jézus megszületett.
Mindezt úgy, mintha ő vezette volna le a szülést. De legalábbis asszisztált volna. Ennyit a gyerek vallási neveléséről. 🙂

A karácsonyi hangulatfelelős pedig én voltam. Kezdve az adventi koszorúval, a kínkeservesen összehozott adventi naptáron át a karácsonyi dalok énekléséig. Ez utóbbival amúgy bajban vagyok, mert nem elég, hogy rettenetes hangom van, dalokat sem igazán ismerek, de szerencsére anyósom –amikor már visszavonhatatlannak tűnt a nagycsaládba való integrálódásom– megajándékozott egy karácsonyi dalokat tartalmazó nótakönyvvel, amiben még kotta is van, ha zongorázni támadna kedvem (ezt, csakúgy mint énekelni, természetesen nem tudok, de ez nem gátol meg a kibontakozásban). Ebből a könyvből tanultunk meg egyet a gyerekekkel, mégpedig az Ó, gyönyörűszép titokzatos éj című örökbecsű dalt, mert Fricinek ez tetszett a legjobban. Bevallom őszintén, hiába énekeltem el a gyerekekkel ezerszer, szerintem se füle se farka, fogalmam sincs ők hogyan képesek megjegyezni a -szerintem- véletlenszerűen egymás után dobált meghitt szavakat. Itt a szöveg, ha valakinek nem rémlik a nóta:

Ó gyönyörűszép, titokzatos éj!
Égszemű gyermek, csöpp rózsalevél.
Kisdedként az édes Úr
Jászolában megsimul
Szent karácsony éjjel!

Ó fogyhatatlan csodálatos ér!
Hópehely ostya, csöpp búzakenyér.
Benne, lásd: az édes Úr
Téged szomjaz, rád borul.
Egy világgal ér fel.

Na mármost egy közös éneklés során kibújt a szög a zsákból. Mármint azzal kapcsolatban, hogy Fricinek halvány segéd fogalma sincs arról, hogy miről szól a dal (gondolom Abinak meg még annyi sincs). Egy alkalommal egyedül akarta énekelni, én meg hallgattam és magamban röhögtem a félrehallásain. Például:

“Égett comb az rád borul
Egy virággal ér fel.”

Majd megtorpant és nekem szegezte a kérdést:
– De anya, mit jelent az, hogy az égett comb egy virággal ér fel? 

Hát ekkor már nem bírtam tovább magamban tartani, szakadtam a röhögéstől, könnyem hullott, mire Fricikém újra és újra megkérdezte, én meg újra és újra felnyerítettem. Hát rosszul tettem. A gyerekem ugyanis egyfolytában résen van. Épp aznap délelőtt magyaráztam el neki a hatszázhuszonnegyedik ovis faviccének ötvenhatodik ismétlésekor magamból kipréselt udvarias kacagás kíséretében, hogy ha ugyanazt a poént másodjára, harmadjára, századjára lövi el, az már egyáltalán nem vicces. És akkor most könnyezve röhögök az égett combján… Következetes nevelés, egyes. Frici figyelmét sem kerülte el saját sikere, de azért a biztonság kedvéért beszólt egyet:
– De anya, azt szoktad mondani, hogy csak egyszer vagyok vicces, és te most már hatodjára röhögsz ugyanazon!!!

És tényleg. 😀

 

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com