csecsemőgondozás Réka szuperanyu

MegmondóAnyu kalandja a mérleggel

Hétköznapi bénázásaim a csecsemőgondozás terén.

Én bizonyára egy nagyon rosszindulatú teremtés vagyok, de mindig is rendkívüli módon izgatott az a kérdés, hogy azok a szakemberek, gyerekpszichológusok, anyukabloggerek, akik valamilyen gyereknevelési elvvel/nézettel állnak ki a nyilvánosság elé, vajon mennyire hitelesek a való életükben. Vajon annak az anyukának aki 5 lépésben ígéri a hisztikezelés egyetlen és leghatékonyabb módját, soha nem hisztiznek a gyerekei? Aki türelmes és halk szavú szülőnek vallja magát és biztat erre másokat is, vajon soha nem üvölt a gyerekeivel? Aki néhány száz oldalon levezeti, hogyan készítsük fel gyerekünket bölcsőtől az oltárig úgy, hogy magabiztos, boldog és kiegyensúlyozott élete legyen, annak a gyerekei vajon mind egy szálig magabiztosak, boldogok és kiegyensúlyozottak?

Én soha nem merném így megmondani a tutit, főleg, hogy egyelőre bizonytalan a kimenetele a nevelésemnek, az elveim folyamatosan feladásra kerülnek, a tűrőképességem pedig egyre csak nő. Már fel sem veszek olyan dolgokat, amiken egygyermekes barátaink esetleg megbotránkoznak, ráadásul csak most először, Rékával volt merszem kipróbálni az ösztönös gondozást, amikor a gyerek igényeit kielégítve nem nézem sem az órát, sem a mérleget. És erre biztatok mindenkit, úton-útfélen, mert ez így olyan természetes, olyan ősi, mindjárt íziben át is nevezem a blogot ŐsAnyura, de minimum MegmondóAnyura, mindegy is, csak az “anyu” legyen benne. (Kihallatszik az -ön-irónia? Remélem.)

Hiszen én annyira biztos vagyok magamban! Biztos, hogy jól csinálom, hiszen belülről érzem, ennél több bizonyíték nem kell. Csakhogy vasárnap feltettem Rékát a mérlegre. Gondoltam, épp két hetes a lány, legalább kipróbálom a mérleget, hogy működik-e, mielőtt visszaszolgáltatom a barátnőmnek, akinek tréfás kedvű kislánya nagyon úgy fest, hogy szintén túlhordásra gyúr, szóval lényeg a lényeg, feldobtam rá Rékát és kisebbfajta sokkot kaptam, amikor konstatáltam, hogy a gyerekről kétheti szakszerű gondozásomnak hála, sikerült leolvasztanom húsz dekát a kórházi hazajöveteli súlyához képest. Az ellenőrző mérés is ezt a siralmas eredményt mutatta. Érdekes, hogy ilyen krízishelyzetekben azonnal haptákba vágják magukat az évek óta sorvadozó agysejtjeim és szempillantás alatt eszembe jutnak olyan ezer éve olvasott dolgok, miszerint az újszülötteknek két hét alatt illik visszatornászni magukat a születési súlyukra, mi pedig már fél kiló mínuszban vagyunk!!!

Ez a felfedezés rányomta a bélyegét az egész napomra. Konkrétan idegbeteg lettem. Nem könnyített a helyzeten az sem, hogy kihasználva a napsütést, kimentünk nagycsaládilag a Kopaszira, hogy legalább a nagyoknak jó legyen, persze minden büfé zárva volt még fél 11-kor is, a gyerekeim éhesek voltak és nyűglődtek, én meg robbanásig feszültem és másodpercenként ellenőriztem Rékát, hogy él-e még, majd azon sopánkodtam, hogy bizonyára semmi sincsen rendben, mert az nem normális, hogy egy csecsemő nem ébred fel arra, hogy betesszük a kocsiba, elvisszük a Kopaszira, császkálunk egy órát, visszatesszük a kocsiba, hazaérünk és felvisszük a lakásba. Csak ekkor kelt fel a lálny, nagy kegyesen szopizott kicsit, majd újabb 3 órára elszunnyadt. Ekkor már biztos voltam benne, hogy nemcsak a súlya kóros a babámnak, de az sem normális, hogy ennyit alszik, már lassan 6 órája, leszámítva a szopival eltöltött 10 percet, és seperc alatt sikerült magam meggyőzni arról, hogy azért alszik ennyit, mert annyira éhezik, hogy már feladta az életben maradásért folytatott hiábavaló küzdelmet és én csődöt mondtam, mint anya.

Ostoroztam magam még egy kicsit, mondjuk úgy egész nap, hol magamban, hol hangosan (ilyenkor egyébként elviselhetetlen vagyok) és általában ilyenkor világosodom meg azzal kapcsolatban is, hogy a férjem valószínűleg csak azért hajlandó engem elviselni, mert cserébe én is elviselem őt, mert ő sem egy egyszerű eset, de én se vagyok kutya, következésképpen nem csak az anyaságom, de a házasságom is egy csőd és még a gyerekeimmel is kiabálok, mert ideges vagyok. A férjem pedig mindig túl későn avatkozik közbe: ha már a délelőtt folyamán emlékeztetett volna arra, hogy Réka hajnalban 5-től 8-ig hangtalanul nézelődött az ágyunkban, darabonként másfél órán át vizsgálgatva a saját ökleit, következésképpen egyáltalán nem igaz, hogy egész nap csak aludt, ahogy én azt már bemagyaráztam magamnak, akkor lehet, hogy megspórolhattam volna egy kis idegbajt. Miután ezzel kapcsolatban megnyugodtam, továbbá átvizsgáltam Rékám minden porcikáját és kóros soványságnak nyomát sem találtam és elég csak erre a képre néznem, hogy megbizonyosodjam: a babám jóllakott és elégedett, kissé megnyugodtam.

Reka2.1!

Réka             (Fotó: Bíró Gabriella)

A mérleggel kapcsolatban pedig abban állapodtam meg magammal, hogy értesítem Mártit a szomorú hírről, hogy a műszere nem működik, de higgye el, hogy nem én rontottam el és megpróbálom rábeszélni, hogy ő se méregesse majd a kislányát, főleg, hogy nincs is már mivel.

Hétfőre már teljesen megnyugodtam. Rékának nincs és nem is lehet semmi baja, hiszen én még ilyen békés-boldog csecsemőt az életben nem láttam, majd az egy hónapos státuszon meg legfeljebb kikapok a dokitól, ha addig sem hízik semmit, de én itt és most befejeztem a stresszelést.

Kedden jött Barbi takarítani és feltűnt, hogy elmozdította a mérleget a helyéről. Korábbi helye a komód tetején volt, nekitolva a falnak. Úgy értem, hogy a serpenyője is neki volt tolva a falnak… Nem kell ahhoz mérnöknek lenni, ugye, hogy értsük ez mit jelent? Én mondjuk pont mérnök vagyok, de úgy tűnik, nagy szerencse az emberiség számára, hogy nem gyakorlom a hivatásomat.

Zárómondatként annyit írnék, hogy feltettem a gyereket az immár súrlódásmentes pozícióban lévő mérlegre és büszkén jelentem, hogy Réka lányom két hetes korára újra megütötte a születési súlyát. Ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva.

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

3 hozzászólás

  • Én a fiamat heteken át méregettem minden evés előtt, és után, mert nagyon kevés tejem volt. 1 hónap után annyira bediliztem, hogy eltettem a mérleget. Utána sokkal nyugodtabb lettem. De egy egy hasonló hiba láttán én is mindig eljutok a szar anya, szar feleség, szar szakember szintre :). A gyerekek nem igazán olvassák a szakkönyveket, és úgy csinálják, ahogy nekik jó :).

  • De jot nevettem! 😊

    (de csak azert mert egy hete ugyanezt eltem at, csak en a pelenkazon, marmint a puha besuppedoson ostobaskodtam el Magam a merleggel 😊 aztan meg csodalkoztam masnap, amikor kemenyre kerult a merleg, hogy 30 dekat hizott a gyerek egy nap alatt 😄 – szoval csak azert nevettam am, mert tudtam, hogy a vege happy end)

    Réka eszmeletlen cuki!!! 😊

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com