Réka

Testvérféltékenység – csak az egyikük tünetmentes

Szerencsésnek érzem magam. Nem tudom, hogy mennyire köszönhető ez a blognak, de bizonyára van köze hozzá, hogy mióta Réka megszületett, még senki nem szegezte nekem a “VAN TEJED?” kérdést, pedig jól emlékszem, hogy a nagyokkal azért ez listavezető volt a hogylétünk felől tudakozó TOP 5-ben. Lehet, hogy ez azért van, mert szegény ismerőseim állandó rettegésben élnek, mióta kerek perec megmondom (leírom) mindazt, ami irritál, de persze az is könnyen megeshet, hogy az elmúlt néhány évben az utca embere belátta, hogy ez egész egyszerűen egy lehetetlen kérdés. Ha van elég -mármint tej-, akkor az eleve elvágja a téma további boncolgatásának lehetőségét, ha nincs, akkor meg nagy a kockázata annak, hogy megbántódjon az amúgy is labilis lelkű anyuka a kéretlen jótanácsoktól, amiknek befogadására a világ bármely pontja alkalmasabb lenne a kisközért sajtpultjánál.

ÉS A NAGYOK HOGY FOGADTÁK A KICSIT?” Szerintem messze ez a legnormálisabb kérdés a sablonkatalógusból, mert erre tényleg lehet értelmesen és kimerítően válaszolni, úgyhogy, bár senki nem kérdezte (lehet, hogy nem is érdekel senkit???), azért én beszámolnék róla. Miután megvolt az első Nagy Találkozás a kórházban, Fricikém még feltett egy puhatolózó kérdést azzal kapcsolatban, hogy van-e remény arra, hogy fiú lesz Rékából mire hazaérünk, Abikám viszont hamar feldolgozta, hogy lány lett.

Fricin úgy látom, hogy nagyon éretten fogadta a kistesót, folyton ott sündörög körülöttünk, napjában százszor elmondja, hogy ő mennyire imádja a kisbabát, cirógatja, puszilgatja és a legkisebb rezdülésére is igyekszik reagálni. Ha sír, próbálja kitalálni, hogy mi lehet az oka és önállóan cselekszik. A múltkor rábíztam Rékát 5 percre, amíg a mosógépet pakoltam be, a szobába visszatérve pedig az a kép fogadott, hogy Frici az elektromos fogkefével zörögve táncikál Réka előtt.
– Hát te? Mit csinálsz?
– Réka sírt és tudod, a kisbabákat mindig megnyugtatja az elektromos fogkefe hangja.
És tényleg. 🙂
Mindig nagyon büszke magára, amikor sikerül eltalálnia, hogy mi volt a baj (tisztába kellett tenni, éhes, stb) és bármire kérem Réka gondozásával kapcsolatban (válassza ki a ruháját, adja ide a pelenkáját), szívesen segít. De még mielőtt azt gondolhatnánk, hogy ilyen tökéletes gyerek nincs is a világon, el kell árulnom, hogy a figyelmemre neki is nagy szüksége van. Ha nyűgös, akkor gátlástalanul kihasználja azt, hogy én szoptatás közben nem tudok reagálni/ugrálni és ha úgy tartja úri kedve, a füle botját sem mozdítja a kéréseimre. Pontosan tudja, hogy olyankor eszköztelen vagyok, a fenyegetőzéseim pedig üres szavak csupán. És mintha mostanában egy kicsit többször sértődne meg, mint általában, de legalábbis hosszabban kell szeretgetni, hogy megbékéljen.

Abikám már nem fogadta ilyen rózsásan az új helyzetet. Egyrészt úgy látom, hogy ő (nyilván az életkorából fakadóan) sokkal önzőbb annál, semhogy jó képet vágjon a rá eső figyelmem drasztikus csökkenéséhez, másrészt talán tényleg nem annyira hatotta meg Réka érkezése. Persze ő is szeretgeti, meg segít a pelenkázásnál, énekel neki dalokat, de amikor arról van szó, hogy ő Réka miatt azonnal nem jut hozzá valamihez, az nagyon megviseli. Durván ráerősít az amúgy is izmos hisztijeire és egyszerűen nem érti meg, hogy nem érek rá, addig üvölt, amíg be nem fejezem a dolgom és megteszem, amit szeretne. Ha fél óráig kell a konyhakőhöz vernie magát, akkor ő fél óráig teszi azt. Mindenesetre szerintem nagyon jót tett neki most ez a hét, hogy még nem ment bölcsibe. Itthon voltunk, csak mi, csajok, és nagyon jól éreztük magunkat.

fotó 1 (4)

Van, hogy így…

fotó 2 (3)

Máskor meg így…

És akkor ott van még Vanek… Még leírni is szánalom, de szerintem ennek a “jó képességű” szobaebnek az elmúlt szűk két hétben konkrétan nem tűnt fel, hogy bővült a család. Mi becsülettel megszagoltattuk (volna) vele a baba tappancsát, ha érdekelte volna, de hazaérkezésünkkor úgy húzott el a kilométerekre is érződő, összetéveszthetetlen babaszag mellett, mint aki napjában többször is tapasztal ilyesmit, következésképpen ezt a kis csomagot arra sem tartotta érdemesnek, hogy a pelenkájába beleszagoljon. Semmilyen változást, érdeklődést nem tapasztalok rajta, étvágya változatlanul jó, álmai változatlanul boldogok, ahogy azt az éjszaka csendjét megtörő, csukott pofájából kihallatszó boldog ugatás is bizonyítja.

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

4 hozzászólás

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com