Réka

Nem vagyok ősanya, de…

Réka egy angyal. Annyira természetes, hogy itt van velünk, mintha mindig is rá vártunk volna… olyan könnyen, magától értetődően jönnek a gondozásával kapcsolatos teendők, annyira szeretetreméltó ez a védtelen kis baba, olyan egyszerű, boldog és hálás minden, ami vele kapcsolatos, hogy az valami döbbenet.

Nem vagyok ősanya, de az, hogy már harmadjára futok neki a gyereknevelésesdinek, ad egyfajta biztonságérzetet és emiatt sokkal lazábban, ösztönösebben kezelem a dolgokat.

Nem vagyok ősanya, de hordozom Rékát. Ennek leginkább praktikussági okai vannak: a kendőben a gyerek nem ordít, szabaddá válnak a kezeim, bármikor megpuszilhatom a szőrös kis fejét és folyamatosan árad az orromba a babaszaga. És ez fantasztikus érzés!

fotó (13)

De van babakocsink is. Nem ördögtől való találmány az sem, sőt, most így harmadjára még egy mózest is sikerült beszereznem.

fotó 1 (2)

Nem vagyok ősanya, de együtt alszunk Rékával. Hiába csináltuk meg a kis szobáját, ahol a nagyok is töltötték életük első pár hónapját, hiába a kiságy, a plüssállatkák, amit a tesók készítettek be neki, valahogy kérdés nélkül is a hálószobánkban kötött ki az új jövevény, ráadásul a mi ágyunkban. Talán az önzőség vagy a lustaság vezérelt? Valami olyasmi. Frici is elmúlt már 3 éves, mire elkezdte stabilan átaludni az éjszakákat és Abi is csak néhány hete képes erre, vagyis 4 és fél éve kelek hozzájuk éjszakánként (és darabonként) nagyjából háromszor és most valahogy nem éreztem az erőt magamban ahhoz, hogy még szoptatni is felkeljek. Együtt alszunk és meglepően nyugodtan. Réka egyszer vagy kétszer kel, szinte fel sem ébred amikor szopik, ahogy én sem. Fogalmam sincs, mikor fogjuk kipaterolni az ágyból, most csak az érdekel, hogy jelen pillanatban nekünk ez így jó. Aztán majd lehet, hogy nem lesz ekkora arcom, amikor 18 évesen is megosztjuk vele (és az udvarlójával) a hitvesi ágyunkat, bár a szakirodalom szerint igen ritka az ilyesmi.

fotó 2 (4)

Déli alvás, ilyenkor a nagyok is jöhetnek a nagy ágyba. 🙂

Nem vagyok ősanya, de igény szerint szoptatom Rékát. És még az hogy igény szerint! De azt sem tudom, mennyit eszik. És nem is érdekel. Már jó előre elhatároztam, hogy nem fogom mérlegelni a gyereket szoptatás előtt meg után, meg közben (hogy lássam, hogy állunk), meg még egyszer utána (mert negatív lett a növekmény), meg újra, mert elfelejtettem felvezetni az adatokat a szoptatós naplóba. Sőt, egyáltalán nem fogom méregetni, ugyanis nem lesz mérlegem! Végül mégis kölcsönkértem a barátnőmtől egyet, mert amikor a gyerekorvos házhoz jön az első vizitre, szereti lemérni a dedet, de miután itt kerülgetem a mérleget és még csak meg sem kísértett, hogy egyszer is rátegyem Rékát, továbbá az orvos, miután érdeklődött, hogy mennyiket eszik és én azt feleltem, hogy halovány lila fogalmam sincs, de szerintem eleget, mert nem panaszkodik, hevesen támogatta mérlegtelen gyereknevelési törekvéseimet, úgyhogy a mérleget hamarosan vissza is szolgáltatom a barátnőmnek, aki épp mindenórás terhes és kísértetiesen hasonló módon kínlódik mint én, alig két héttel ezelőtt.

Nem vagyok ősanya, mert Réka cumizik. Igen, tudom, hogy rohadtul fogom majd magam utálni, amikor 1-2 év múlva elveszem tőle, hiszen én adtam a szájába, mégpedig azért, hogy nekem könnyebb legyen, hogy legyen valami ami megnyugtatja, helyettem. Mentségemre legyen mondva, hogy valamiért én irtózom az ujjszopástól (a kórházban a 27 éves szobatársam éjszakánként a mutató- és középső ujját szopta), ráadásul a nagyok is cumiztak és őket is sikerült szépen leszoktatni róla.

Nem vagyok ősanya, mert önző és elítélendő módon máris elkezdtem tudatosan és intenzíven felkészülni (értsd: mirelit tejet gyártok kézi fejővel) arra a boldog néhány órára, amikor először jutunk majd el a férjemmel közösen egy koncertre és amikor Rékánk, akit lelkifurdalás nélkül lepasszolunk majd, cumisüvegből lesz táplálva a nagyszülők által, ha a fene fenét eszik is…

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

3 hozzászólás

  • Nagyon laza. 🙂
    Itt ezek a hetköznapi “fogasok” (pl nincs merleg, mindent a te kenyelmed es erzesed szerint tehetsz es erre csak mosolyt es bologatast kapsz a gyerekdokinal es a jatszoteren is) teljesen megszokottak.
    Amikor hazalatogattunk az elsö bebivel es kerdezgettek a hetköznapokrol a rokonyok es baratok, hol elsapadtak, hol szemet meresztgettek es valszeg aggodtak, hogy fel fog-e nöni a kisded egeszsegben merleg es kisagy nelkül, ebbe a darab rongyba tekergetve, ugy, hogy nem vagom fejbol hany grammot nyom eppen es mekkorak a testmeretei.
    Hat mikor kiderült, hogy az elsö harom hetben meg csak nem is fürdött es a fejen az valoban koszmo es magzatmaz kevereke, azt latni kellett volna.
    Mikor az is vilagossa valt, hogy nekünk az egesz babataska kb. egy kisüveg olivaolajbol all, egy regiment különfele markas kence helyett, mar nem lehetett hova fokozni a helyzetet. Ja de, amikor a ferjem meselte, hogy nezett ki a mehlepeny… 🙂
    Most igy a harmadiknal, ugy sejtem, nagy meglepeteseket mar nem fogunk okozni.
    Egyebkent nem szörös a honaljam, nem hordok klumpat es kerteszgatyat meg batikolt felsöt sem. Nem vagyok ösanya. Legalabbis olyan nem, amilyen jelenteseket hordoz ez a szo sok ember fejeben.
    Nagyon szuper, hogy az erzeseidre hagyatkozol, biztosan ezert olyan könnyü vele minden es ezert olyan nyugodt kis teremtes. 🙂

  • Ősanya én sem vagyok. Sőt egyre kevésbé a gyerekeim számának növekedésével. Mert az első még velünk aludt, mérleget alig látott. A másodikkal is megpróbáltuk, majd miután a garanciális csere lehetősége is felmerült bennem, inkább átköltöztettük a saját szobájába és minden kisimult. A harmadiknál alapból volt a külön szoba, első két hétben fejtem a tejet és pohárból itta, mert csak így tudta, majd persze nála is átálltunk a szoptatásra. Az első hat hónapban kizárólag, mindhárommal, aztán persze hozzátáplálás mellett. De a legkisebbet bizony rendszeresen mértem evés előtt és után is. Addigra mérlegfüggővé váltam. De nem hiszem, hogy ez olyan nagy törést okozott volna az életében, mert elég kiegyensúlyozott csajszi lett.
    Hiszek viszont az igény szerinti szoptatásban én is. Tudja az a gyerek, hogy mikor éhes. Akkor sem estem kétségbe, amikor négy-öt órán át nem akart napközben enni, mert minden más érdekesebb volt három hónapos korában, amikor nem voltunk itthon, és aztán az otthon melegében másfél óránként cuppant a cicire. Ahogy a doktornőnk fogalmazott: Az a gyerek, akinek lehetősége van enni, még nem halt éhen soha.
    Cumi vs. ujjszopás? Mennyire szerettem volna a cumit. Az elsőnél sikerült is hét hónapig használni. Három hónaposan végre a szájában tartotta, amikor betettük, (szigorúan csak elalváshoz volt hajlandó), de aztán tíz hónaposan egyszer kivette, átdobta a szoba túlsó végébe, és attól, kezdve nem tudtam semmit tenni, hogy újra a szájában maradjon. Bezzeg a két kisebb. Csak addig maradt a szájukban, amíg ott tartottuk az ujjunkkal. Ha megszűnt az ellenállás, cumi kiköp, ujj a szájba. Azóta is. A hat éves is, ha el akar aludni, vagy meg akarja nyugtatni magát. Nekem nem tetszik. Az orvos azt mondta, hogy hagyjam, mert így vezeti stresszt, szüksége van rá. Inkább az ujjszopás, mint a frusztrált gyerek. És ebben igazat adok neki. Ha ez kell, hogy megnyugodjon, akkor tegye.
    A külön programok a férjjel pedig életmentőek, kellenek és azonnal el kell kezdeni, amint van rá lehetőséged!

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com