Abigél Apa

Jaj nekünk, ha lány lesz!

És ezt most teljesen komolyan gondolom. A férjemnek van ugyanis egy régóta ismeretes gyengéje, egy ilyen kis hárombetűs kórság, nevezetesen a NŐK… Szerencsére nyolcadik éve vagyok én a nagybetűs, a kétbetűs, a NŐ az életében, ráadásul most, hogy khmmm nőiesedik is az alakom (értsd: 13 kilót híztam, amiből mindössze 2 van a hasamon, a többi meg a fenekemen, combomon, karomon), mi tagadás, egyre vonzóbbnak talál. Kár, hogy nem egyezik az ízlésünk.

No de megint magamról beszélek, hát üssetek már le, különben is trónfosztott lettem. Igen, jól sejtitek, ez a sonkacombú kis zsebnapóleon taszított le a pulpitusról és nem is tudom mikor történhetett ez. Jó, voltak erre utaló jelek már korábban is (Elérzékenyül, ha ránéz), de valahogy mindig azt gondoltam, hogy inkább Fricivel vannak egy hullámhosszon, egyrészt mert annyira hasonló a lelkiviláguk, másrészt meg vele már lehet a tudományról értekezni, nem úgy mint Abival.

Tegnap reggel jöttem rá, hogy már más szelek fújnak. Fricivel szabadnapot vettünk ki az oviból, ezer dolgunk volt és már korán reggel indulnunk kellett, ezért megkértem Zolit, hogy vigye el Abit a bölcsibe. Tudni kell, hogy reggelente a lányom nem valami szórakoztató jelenség, mondhatnám igazi kis fúria addig, amíg meg nem itta a kakaóját, ráadásul néhány napja megint szórakozik velem és közönségdíjas hisziket vág le a csoportszoba előtti elválásunkkor. Szóval a férjem csípőből elutasította a lehetőséget, hogy ő vigye hisztipók kislányát és hebegett-habogott valamit arról, hogy még reggel szervizbe kell vinnie a kocsit (nagyon eredeti duma, főleg, hogy én is a szervizbe készültem tegnap), meg hogy vidékre is kell mennie és különben is be kell érnie időben. Akkor hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem Abikámat, hogy szeretne-e az apjával menni a bölcsibe, mire a gyerek arcán ragyogó mosoly terült szét, amit az apjára irányozott, csak annyit mondott, hogy persze, mire az apja cseppfolyóssá olvadt a gyönyörtől, magához szorította az ő Dunnyuskáját és hirtelen már nem is kellett szervizbe mennie. Vagy kellett, de megoldotta máshogy. Döbbenet, hogy nem veszi észre: ez a nőci manipulálja őt! Kihasználja! Kénye-kedve szerint ugráltatja! Skandalum!

A vicc az egészben, hogy amikor később rákérdeztem, hogy minden rendben volt-e, azazhogy nem érte-e személyi sérülés a nevelőtestület egyik tagját sem, amikor a csoportszoba előtt meg kellett válnia magánkívül rugdalózó és kapálózó, őrjöngő majdnemháromévesétől, a kérdést sem értette. A kis manipulátor ugyanis mosolyogva, csacsogva vonult be övéi közé, elhintve ezzel az apjában a meggyőződést, hogy ő valamit igenis nagyon jól csinál, egyenesen jobban mint én.

Persze azért nekem is tud hízelegni, ha akar. Tegnap este, amikor Zoli hazajött a munkából, mint mindig, a gyerekek egyből lerohanták. Zoli pedig mint mindig, tűrte, hagyta, összebújva énekelt velük. Mondom is Abikámnak, hogy ugye tudod, hogy neked van a világon a legszuperebb apukád? A lányom helyeselt és közölte, hogy mindemellett neki van a “legszépebb anyukája” is.

Mi lesz velünk, ha lesz még egy lányunk?

 

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

1 hozzászólás

  • Teljesen megértelek. Én szívből örülök, hogy csak egy lányom van és két fiam. Ez az egy is pont elég. Annyira manipulatív, hogy az hihetetlen. Mint egy kicsinyített nő. Nem kislány, hanem igazi fondorlatos nőszemély. Én sem vagyok képes ilyen szinten irányatni az embereket, mint ő. Egyik percben még sír vagy tesz valammi olyat, amiről tudja, hogy nem szabad, pár másodperccel később viszont már úgy mosolyog, vagy ölel, vagy puszilgat, vagy csak néz rád, hogy elfelejtesz neki mindent és nem tudsz mást tenni, csak imádni őt. És még csak három éves lesz. Bele sem merek gondolni mi lesz velünk 12-15 év múlva. Csak remélem, hogy majd a fiúk figyelnek rá, amikor mi szülők nem leszünk ott.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com