Apa

Apák és gyerekeik

A múltkor írta az egyik olvasó, Enikő, a karácsonyi ajándékozós poszt kapcsán, hogy ő leginkább időt, együtt töltött időt szeretne a férjétől kapni:

 “csörgő telefon, nyávogó kliensek nélkül. Azt kérem, hogy pucolja a krumplit a konyhában miközben beszélgetünk és én főzök. Semmi sem tudja pótolni az időt, amit azzal tölthetünk, akit igazán szeretünk. Nem kell semmi: az ideje kell, amit nagyon nehezen tudok megosztani mással (persze tudom, hogy ebből élünk), de amikor Szenteste vagy Karácsony este 9-kor hívják, meg 10-kor…frankón…nekem a férjem a legklasszabb ajándék!”

Elgondolkodtam azon, hogy nekem milyen egyértelmű az, hogy a férjem karácsonykor két hétig velünk van. Hogy pihenünk, együtt vagyunk és hogy a legnagyobb vészhelyzetet ilyenkor az jelenti, hogy telefonon értesítjük a soron következő rokont, hogy elaludtak a gyerekek és késünk. Én például ezért nem írtam fel a képzeletbeli kívánságlistámra az időt, de arra a végtelenül hosszú listára talán érdemes lenne felvezetnem, amin hálát adok a sorsnak(?) a gyerekeimért, a férjemért, a családomért, az életünkért és azokért a dolgokért, lehetőségekért, adottságokért, amiket megkaptunk, amikért megdolgoztunk és amiket értékelünk.

Visszatérve az időre, amit a férjem velünk tölt, én nagyon elégedett vagyok. Úgy érzem, hogy sokat foglalkozik a gyerekekkel, ők pedig nagyon szeretik és bíznak benne. Nem is tudnám megmondani, hogy inkább anyásak, vagy inkább apásak. Abi talán inkább anyás, de talán csak azért, mert hosszú évek óta edzésben tartott idegrendszer kell a hisztijeinek a kezeléséhez és ebben a férjem nem túl nagy bajnok. Mondjuk én sem, mert akkor nyilván nem fajulhatnának úgy el a dolgok, hogy a gyerek fél óráig üvölt valami hülyeség miatt. Frici pedig már ravasz: rájött, hogy a családi szerepjátékban általában én vagyok a rossz zsaru, Zoli meg a jó, így gyakran fordul a legkisebb ellenállás felé, ha még egy utolsó utáni meséről, vagy a déli alvás elblicceléséről van szó.

Különben imádom nézni őket, amikor együtt vannak. Bizonyos dolgokat csak a férjem végez. Ha itthon van, a fürdőkádból mindig ő veszi ki az aprónépet. Az, amikor Abikának szárítja a göndör kis fürtjeit, valami elviselhetetlenül csodálatos látvány. De imádom azt is, amikor hazaérkezik és megrohamozzák, hogy emelgesse, dobálja őket, mert gerincsérv ide vagy oda, nem tud nekik ellenállni. És amikor ülnek a fotelben! Abi bekuckózva az ölébe, mesét olvastatva magának, minden sor után közbevágva, mert neki eszébe jutott valami fontos gondolat, amit el kell az apjának magyaráznia. És Frici! A tudományos kérdéseivel… ahogy zseblámpával eljátsszák, hogyan világítja meg a Nap a Földet és Frici tudja, hogy ilyenkor hol van nappal, meg éjszaka. Elmélkednek a mágnesességről, űrutazásról, a bolygók tulajdonságairól. Komolyzenét hallgatnak, hangszerekről beszélgetnek. Reggelente a koránkelők az ő takarója alá kucorodhatnak, rendre hatalmas visongatások, rosszalkodások következnek ebből. És éjszaka, amikor áthozom Abit, mert felsír, vagy köhög, vagy bepisil, a kislány olyan határozott mozdulattal húzza ki az apja feje alól a párnát, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Én például nagyon begorombulnék egy ilyen húzásért, mert kb. 5 párnával alszom, mindennek megvan a helye, a fejem alatt, a hasam alátámasztására, a térdem rögzítéséhez, de a férjem, ő egy szót sem szól érte. Puszit nyom a gyerek fejére, megsimogatja a haját és -párna nélkül- alszik tovább.

Apró dolgok ezek, de annál fontosabbak! Talán ez kellene, hogy természetes legyen, hiszen szereti a gyerekeit, de én akkor is nagyon nagyra értékelem, hogy ennyire távol állunk attól a családi “idilltől”, amikor apuka a hosszú munkanap után fehér atlétatrikóra vetkőzve a fotelből bambulja a tévét, parancsolgat, hogy legyen csend és rend és vacsora, miközben vedeli a sört és fingik nagyokat.

Nálatok mennyire boldogul apa a gyerekekkel? Jut elég ideje rájuk? Melyek azok a pillanatok, amikor őket elnézve túlcsordultok a boldogságtól?

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

6 hozzászólás

  • nálunk is kevés sajnos az együtt töltött idő, a legjobb, amikor a márelmúltmásfél-mégnincskettő éves lány meglátja, elébeszalad, és egyre hangosabban kiabálja, hogy apa, apa APA, az utolsó a végén örömsikolyba torkollik.

  • Ledolgozik 8,5 órát (+ az utazás), hazajön, és konkrétan nulla perc múlva igény szerint: duplózik, mesét olvas, rajzol, biciklizni megy, fizikát/matekot korrepetál stb. Született apa a miénk, imádjuk 😀 !

  • Olyan jó volt ezt olvasni. Mostanában kezdtem úgy érezni, hogy ami nálunk van, az kivételes, és nem is illik nagyon beszélni róla, mert kérkedésnek hat, másokat bántok meg vele, hogy nekünk ennyire jó. Merthogy nekünk nagyon jó Apa jutott. Nem mondom, hogy nem dolgozik sokat, mert az nem igaz. De amikor csak tud siet haza, hogy a gyerekekkel lehessen. Ha kell, akkor itthon fejezi inkább be a munkát, amikor a három kiskorú már, vagy még alszik. De ha csak teheti ő megy a fiúkért úszás után. Itthon játszik velük, olvas nekik, bírkózik, logopédiai feladatokat gyakorol, megtanítja őket a férfiúi feladatokra a ház körül, fürdet, fogat most, lefektet… És bizony mindezt egyedül is képes megtenni, hogy én elszabadulhassak itthonról és élvezzem más felnőttek, barátok társaságát, vagy csak továbbképezzem magam a fotózásban. Imádják őt a gyerekek. A fiúk mindenféleképpen, de a kiscsaj is, aki most, talán életkorából adódóan, hirtelen nagyon anyás lett.
    Soha nem értettem, hogy miért tekintenek rám más anyák úgy, mntha földönkívüli lennék, amikor azt mondom, hogy a férjem van otthon az 1-2-3 gyerekkel, és gond nélkül tud nekik enni adni, mesét olvasni, lefektetni. Hiszen ő az apjuk. Neki miért ne menne? Aztán rájöttem, hogy sok apának ez bizony nem megy. Én pedig nem értem miért.
    (Ráadásul amellett, hogy jó Apa, nagyon jó Férj is. Tényleg szerencsés vagyok.)

    • Azt meg sem merem említeni, hogy csütörtöktől kezdve 20 napon keresztül itthon lesz velünk. 🙂

  • Erdekes tema… Nalunk talan mostanra erett meg vagy nött fel a feladathoz Apa. Eleg nehezen mentek az elejen a dolgok az elsö gyerekkel. Ezert teljes mertekben ram harult a pici körüli teendök elvegzese. Aztan a masodik baba gyorsan jött es mar keptelen voltam egyedül mindenben 100%-ot nyujtani. Igy muszaj volt Apanak is belevagni az igazi gyerekes eletbe, amikor nem csak un. arnyekapukakent eli a mindennapjait. Most varjuk a harmadik babat. Annyira belejött, hogy ö maga ajanlotta fel, hogy ö jön gyesre a picivel, igy folytathatom a varva vart tanulmanyaimat.
    En ugy latom, hogy nem mindenkinek egyertelmü, hogy az apanak is teljes ertekü szülönek kellene lennie. Föleg itt, Magyarorszagon neznek a babakocsit tologato, netan manducat hordo apakra csodabogarkent. Jatszoteren is alig tünnek fel, vagy ha igen, akkor passzivan. Ha az anya motivalja az apat, szerintem lassankent be lehet vonni a pasikat is. A vegen meg minta apak lesznek. 🙂
    Meg van mit fejlödni nalunk Apanak, de tenyleg sokszor meghato nezni, ahogy lovacskazik a gyerekekkel vagy gondozza öket. Annyira jo erzes latni. 🙂

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com