ünnep

Tuti ajándéktippek férfiaknak nőktől

Kedves férfi olvasó!

Ha gondban vagy azzal, hogy mit ajándékozz a feleségednek, párodnak karácsonyra (vagy más ünnepre), kukkants bele az alábbi összeállításba! Zömében kisgyerekes anyukák nyilatkoztak a “klasszikus” ajándékokról és írták meg eddigi legszuperebb és legbénább meglepetéseik történetét.

Először is tegyük tisztába az ajándék fogalmát! Az ajándék nem egyenlő a meglepetéssel, hiszen ha súgni kell neked, barátnőket bevonni, hogy világosságot gyújtsanak a fejedben, éjszaka álmodban a füledbe suttogni legnagyobb vágyunkat, hátha eljut a tudatalattidig, ne adj’ isten megvenni és becsomagolni a saját ajándékunkat (amit majd te fogsz ünnepélyesen átadni, mi meg úgy teszünk, mintha meglepődnénk), az nem meglepetés! Márpedig a válaszadók 66%-a azt vallotta, hogy szeretne olyan ajándékot kapni, amitől meglepetésében leesik a székről. 8% az eddig nyújtott teljesítményed alapján már lemondott rólad és arra kér, inkább ne erőltesd többé ezt az ajándékozásosdit. De ha mégis megpróbálnád, ezekre a dolgokra figyelj:

Élmény, tárgyi ajándék, vagy saját készítésű legyen?

Fej-fej mellett vezet az élmény és a tárgyi ajándék. Jó hír, hogy a válaszadóknak csupán 8 százaléka lenne boldog ha valamit a puszta két kis kezeddel kreatívkodnál össze számára (persze nyilván nem vonatkozik ez rád, ha mesterségedet tekintve cukrász, ötvös, divattervező, stb. vagy), de legalább megkímélheted magad attól, hogy a nagy barkácsolásban veszteséglistára kerüljön néhány ujjperced így az ünnepek előtt.

Remek, ha pártolod az “élményt ajándékba” mozgalmat, de ne feledd, hogy a szereped nem ér véget az ajándék átnyújtásával! A munka oroszlánrésze számodra csak ezután következik. Mert mire vágyhat a párod? Aki mondjuk egy néhány hónapos kisbaba, vagy több kisgyerek anyukája? “Egy gyerekmentes, horkolásmentes, átaludt éjszaka a legnagyobb vágyam.”-írja olvasónk, ami történetesen némi kellemetlenséggel jár rád nézve, hiszen nem elég, hogy el kell távolítanod a gyerekeket otthonról, de plusz pontért még az alvásklinikára is bejelentkezhetsz, hátha tudnak segíteni rajtad. Ha pénztárcád engedi, nem lőhetsz mellé egy wellnesshétvégével (speciel én utálom a wellnesst, de -mindkettőnkre nézve- nagy szerencse, hogy nem én vagyok a feleséged), bababarát hotellel, kettesben eltöltött vacsorameghívással.

A klasszikusokról

Könyv. A könyvvel nem nagyon fürödhetsz be. Hiszen szeret olvasni! (vagy szeretett, mielőtt még megszülettek a gyerekek és volt ideje rá – a szerk.). Karácsonyra sok szerző jelentet meg új kötetet, vagy adnak ki különleges válogatást, bővített  kiadást, csak nézz körül otthon, miket találsz, miket szeret a párod. Házi közvéleménykutatásom alapján a szépirodalom és a bestsellerek vezetik a kívánságlistát. Könyvutalványban is gondolkozhatsz, de ha kicsit megerőlteted magad, fog menni a könyvvásárlás is, hidd el!

Ha már az utalványoknál, jegyeknél tartottunk! Nem meglepő, hogy a legtöbben színház- és/vagy koncertjegyre vágynak, van viszont egy kevésbé elcsépelt ötletem, ami sok anyukának megmozgatta a fantáziáját: mi lenne ha meglepnéd egy családi fotózással? Amin te is részt vennél és még jó képet is vágnál hozzá? Örök emlék lenne mindnyájatoknak!

utalvany_fekvo_csaladi

14.000 forintért szerintem nagyon megéri. Mi imádjuk az itt készült képeinket!

Ha még csak vártok a babára, akkor pedig őket ajánlom:

10474270_1009548975725224_5904421674648629021_n

6.500 Ft-tól, szerintem verhetetlen ár!

Sorrendben így néz ki a kívánságlista egyébként:
1. koncert-, színház-, mozijegy
2. könyvutalvány
3. családi fotózás
4. ajándékkártya a kedvenc ruházati üzletébe
5. aerobicbérlet

Ha utalványt adsz, csomagold be szépen és figyelmeztetlek, hogy a céges cafeteria jegyeidet meg ne próbáld ajándékként elsózni!!!

December 24-e van és még mindig nem vettél semmit neki. Kétségbeesetten tülekedsz a teszkóban, fontolgatod, hogy a Fa tusfürdő szett, vagy a doboz rumos meggy a kevésbé gáz ajándék. Ismerős a helyzet? Segítek! Mindkettő nagyon gáz! Semmi baj a csokival, de mi lenne, ha most az egyszer kicsit egyedi lennél? A válaszadók 40%-a értékelné, ha a hipermarket helyett különleges, kézzel készített darabot választanál. Jó hír, hogy ha icipicit előre gondolkodsz, akkor nem is kell sorban állással, tolakodással bajlódnod, csak kikeresel a neten egy neked szimpatikus műhelyet, ahonnan megrendeled a kívánt terméket, amit kiszállíttatsz mondjuk a munkahelyedre.

fahéjas

Különleges fűszeres csokit, bonbont például a BlackBunnytól: http://egyedibonbon.shoprenter.hu/

Eddigi legszuperebb ajándékok, csemegézzetek:

“Karóra, ékszerek, parfüm, kozmetikumok, lánykérés, gyermeknemzés(!).”
“Amikor a 21. szülinapomon megkérte a kezemet. De ez már úgysem ismétlődhet meg.”
“A hastánchoz kaptam egy csörgős csípőkendőt. Ja, és minden évben együtt főzzük az ünnepi menüt, ez az egyik legjobb része a karácsonynak.”
Ne ess kétségbe, ha a netes rendelés nem olyanra sikerül, mint szeretted volna. Néha az elszúrt ajándékok is jól sülnek el:
“A férjem szeretett volna venni nekem egy bicskát, amolyan mindentudó félét és talált a neten pink színben, amit rögtön meg is rendelt. Mikor megérkezett az áru, sajnálkozva, szabadkozva adta át, mert kiderült, hogy nem olyan, mint amilyen az övé, ugyanis sokkal kisebb, mini méretű csajos kisbicskát küldtek, ami egyben kulcstartóként szolgált. Volt még rajta körömreszelő és kisolló is. :)) Én rögtön megörültem, mert hát mit is kezdenék én egy bicskával… és feltettem az autóm slusszkulcsára. Évek óta használom, imádom! Kicsi, cuki, csajos és mindig kisegít. Főként a reszelő része.:) Nem is gondolta a férjem, hogy milyen jó, hogy nem a nagy, dugóhúzós, disznóölős bicskát rendelte meg. :-D”

Ezeket ne!!! Legbénább ajándékok gyűjteménye:
Egy üveg olcsó pezsgő. Hajszáritó. Tusfürdő. Éva Vermut, csak mert Évának hívnak.
Üvegbe gravírozott rózsa. Epilátor (bár ezen a Szentestén hoztuk össze a lányunkat). Kulcstartó gravírozott fotóval. Garfieldos párna. Plüssnyúl. Dezodor, amit parfümnek hitt.
És végül a konyhai szekció:
 
“Valami fazékféle. Azzal csak dolgozni kell.” “Szilikon edényfogó kesztyű. Azt hitte arra vágyom 😀 ” Konyhai mérleg. “Serpenyő + kötény és edényfogó kesztyű, plusz egy (amúgy soha be nem tartott) ígéret, hogy elmegyünk valamit még venni hozzá. “Kukta, amit valami matricagyűjtővel fillérekért vásárolt.”

Titkos vágyak gyűjteménye, avagy levelek a Jézuskához
Ráismersz a feleséged kívánságára?
“Egy portugáliai utazás, Roxette és Nickleback koncertjegy, de most elkezdtem újra röplabdázni, és ehhez bárminek örülnék a sportmelltartótól a cipőig. Ezt fixen nem fogja kitalálni, hiába mondogatom. Ja, és hálószobai sötétítőt is szeretnék 😀 ezt kb egy éve 🙂 “
“Objektívbögre :)”
“Az a jó, hogy én mindennek tudok örülni. Szinte. Kivéve a konyhai cuccokat, úgyhogy ha megint kuktát venne, biztos a fejére húznám. Annak örülnék, ha elintézné, hogy pár éjszakát végig tudjak aludni ;-).”
“Ha realitás,akkor szeretnék egy hangulatos helyen vacsizni,ahol nem nekem kell főznöm meg mosogatnom.”
“Wellness Velencespaban.”
“Ha végre tényleg befizetnénk egy szállodai kikapcsolódásra, teljes ellátással, luxussal. A gond itt az, hogy ő itthon hagyná a gyerekeket, én meg akkor lennék nyugodt, ha ők is szem előtt lennének velünk. Úgyhogy evvel talán várunk még egy évet. Akkor viszont…”
“Szabadidő kuponokat a jövő évre. Mondjuk lenne 1 napra szóló, egy estére szóló, egy-két órás, meg egy extra hétvégés. Amiket beválthatok lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy feleslegességeket csinálhassak magamban, zavartalanul.”
“Külső winchester, saját ventilátorral.”
“Ha megint elküldene egy wellness hétvégére. esetleg megszervezné, hogy kettesben mehessünk. Már csak egy ottalvás is jó lenne, nem hogy kettő.”
“Az alap: bármi ami Pandora. Ezen kívül bármi, amit a fotózáshoz lehet használni.”
“Kérnék egy kupont, a következő szöveggel: Kapsz havi egy estét magadra a fürdőszobában! (Nem nyitunk be, még sos esetekben sem.) Akinek napi 1×5 percnyi idő jut a fürdőszobába bejutni és zuhanyozni, annak ez nagy kincs. Hiszen nincs lehetőségem kozmetikushoz, fodrászhoz járni, de igényem lenne a nőies külsőre (és a férjemnek is lenne igénye a nőies külsőmre)….”
“Kisbaba.”
“Egy közös kétszemélyes nyaralás (nem feltétlenül két hét).”
“Ha meglepne egy második nászúttal valahol Mauritius, vagy a Maldív szigetek környékén. De ha Seychellet választja, egye fene, oda is elmegyek vele. :)”
“Ha megpróbálna kreatív lenni…”
“Szárítógép, külső vaku”
“A legnagyobb vágyam egy pár hetes kis németjuhász kutya lenne,de sajnos olyanok a körülmények,amin egyenlőre nem tudunk változtatni,és ide nem lehet (és kis lakásba nem is akarunk) hozni! :(“
“Szakácskönyv, flabélos bérlet”
“Még több közös családi élmény (wellness, kirándulás), szigorúan a gyerekekkel együtt.”
“Egy gyerekmentes, horkolásmentes átaludt éjszaka.”
“Családi fotózás, illetve kismama fotózás a kedvenc fotósomnál (következő babavárásunk idején)”
“A kék kabát”
“Egy szép romantikus nap kettesben”
“Egy átaludt éjszakának nagyon örülnék, de a realitások talaján maradva mar egy 3 órás felnőttprogramnak is :D”
“bababarát hotel, wellness, hmmmm”
“Mosogatógép”
“MK óra”
“Kedves Jézuska! Elégedett szeretnék lenni…… 🙂 “
“Valami izgis, új parfüm..pl.La vie est belle…:)”
“Versace Yellow Diamond parfüm”
“Egy kettesben eltöltött hétvége”
“Egy szép (jegy)gyűrű”
“Kirándulás (gyerek nélkul), úticél: Róma, Firenze, Toscana, Párizs. Egy autó…”
 
Uraim! Van még kérdés? 😉

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

2 hozzászólás

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com