sport terhesség

Terhestorna, ahogy én csinálom

Van nekem egy ismerősöm, Vivi. Lelkes blogkövető egyébként, nem mellesleg másfélgyerekes anya. A múltkor kiposztolt facebookra egy olyan képet, amit legszívesebben megosztanék itt, de azért az mégiscsak túlzás lenne a megkérdezése nélkül. A képen szerepel Vivi szuperhelyes férje, Vivi szuperhelyes férjére megszólalásig hasonlító szuperhelyes nagyfia és Vivi, aki gondolom hamarosan a szülőszobáról fog becsekkolni, de olyan gyönyörű és csinos (miniruhában, igen, mert megteheti), hogy ha nem ismerném, csak legyintenék rá, mint a sztárok agyonretusált pocakos képeire. De nem legyintek, mert ez valóság és elgondolkoztat. Erőt veszek magamon és ahelyett, hogy irigységtől elzöldülve tiltanám az ismerőseim közül, nyomok egy lájkot. Mert basszus, iszonyú jól néz ki! De ha ő ilyen csinos, akár én is az lehetek! Mindjárt elő is kapom a súlyzót… vagy… ááá, kár az erőfeszítésért, hagyom a francba, inkább felzabálok egy bödön jégkrémet. Nagy dilemma.

Néhány hete újra elkezdtem mozogni. Már majdnem megmakkantam, szinte éreztem, ahogy percenként egyre nagyobb bálna lettem, de mit tehettem volna: iszonyú rosszul voltam a terhességem elején, folyton émelyegtem, fájt a fejem. Most jó. Dzsoggingolok, űzöm a terhestornát.

Kezdjük mondjuk a dzsogginggal! Tudjátok, hogy szeretek futni, de azt most nem merek, így marad a dzsogging, amit direkt írok így és fogok is még vagy hússzor ebben a bejegyzésben, miután a múltkor “műértő” olvasók (értsd: véletlenül a blogra keveredő, iróniát hírből sem ismerő egyének, akik saját véleményüknek mindenképpen hangot kívánnak adni, mert ők tökéletes anyák, én meg nem), szóval műértő olvasók a fejemhez vágták, hogy mekkora egy SZNOB vagyok én, amiért az Első napom az óvodában című bejegyzésben MAGYARORSZÁGON (hát magyarok vagyunk, nem?) írásban használtam azt a szót, hogy post-it. Post-it! Nem tudom, érthető-e mire gondoltam, ilyen neonszínű, kb 10-szer 10 centis lapocska, melyet egy tömbből lehet leszakajtani és a felső 2 centis részén lévő raganyónak köszönhetően megtapad bizonyos felületeken. Bájdövéj, jegyzetek, emlékeztetők írására alkalmas. Nos, örülök, hogy ezt így tisztázhattam, ajándéktárgyat nyer az a versenyző, aki beküldi a post-it legfrappánsabb magyar megfelelőjét.

blog-holland-audience-participation-post-it-wall

Dzsogging, aszongya. Már megint itt sznobkodok, írhatnám, hogy kocogás, sőt, olyan szinonimát is találtam a neten, hogy “cardio-pulmonális gyakorlat végzése”. Na, ennyire azért mégsem vagyok sznob! Dzsoggingolok, azaz tyúklépésben kocogok, néha pedig sétálós szakaszokat iktatok be.

(Épp most hozott a férjem kávét, majd nagy vigyorral a fején bejelentette, hogy cukrot nem tett bele, mert árt a kisbabának. Példás blogolvasói magatartást követ ez az ember, tisztára áptudét a legfrissebb bejegyzésekkel is. Lusta vagyok kimenni cukorért, jó lesz így is. )

Meg van a terhestorna. Rékatorna, hogy egészen konkrét legyek. Még mielőtt bárki azt hinné, hogy végre most itt engem is Norbigyalázáson kaphat, tisztáznék néhány tényt: Norbitermékeket ugyan nem eszem, de a Rékatornát tényleg szeretem, mégpedig azért, mert monoton és unalmas (mint a futás, épp nekem való), továbbá alapos és korrekt.

A terhestorna az ráadásul valami nagyon intim dolog. Nem csupán a mozgásról szól, ilyenkor az édesanya kapcsolatot teremthet magzatával, fontos ez a fejlődés szempontjából. Ezt valahol olvastam, nem magamtól vagyok ilyen okos.  Én is igyekszem ilyenkor meghitt hangulatot teremteni, a csöndre, befelé fordulásra koncentrálni, kizárni a zavaró tényezőket. Amiből egészen pontosan három darab van a háznál:

IMG_0510

Csak a hanghatás, jajj, az ne volna! Érdekes, az előző terhességeimnél nagyon irritált, sokszor le is tekertem a hangerőt, most meg szemezgetek, idézek belőle. Zseniális! Legalább van min szórakozni lábemelgetés közben. Rendkívül vicces facebook posztot akartam közzétenni a múltkor, hogy nyomom itten a Rékatornát, azt mondja a Réka -tizenkét hetes terhesen!-, hogy ő érzi a baba mozgását. Szándékoztam elviccelődni azon, hogy szerintem csak a gyomra korog, erre nem elkezdtem érezni én is a kisbabámat? 14 hetesen. Döbbenet! De ő az, napi szinten bejelentkezik. Nem mondanám, hogy rugdos, hiszen még olyan csóri kis végtagjai vannak, szerintem inkább nekifutásból fejjel pattan a “ház” falának.

A múltkor koncerten voltunk, Szívem zsong a szép szavaktól. Kaláka. A Kisbaba is bejelentkezett persze. Nem fogjátok elhinni mikor: amikor Szabó Lőrinc Szeretlek című versét énekelték Kaláka bácsiék. Emlékeztek még a Névválasztásaink történetére? Hogy miért fogjuk a babát Lőrincnek hívni ha fiú lesz? Hogy éppen a dal közben mocorgott a baba, azt jelnek vettem: hiszen nem jelenthet mást, csak azt, hogy Lőrinc lakik odabenn!

Vagy azt, hogy Réka, és az én humoromat örökölte. :-D

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com