nyaralás

Első családi sátorozásunk

Mindenkinek más elképzelései vannak arról, hogy milyen a tökéletes nyaralás. Nagy közhely ez, de igaz. Én például értetlenül állok a wellness szállodák népszerűsége előtt, holott az ismerőseink 99 százalékának egy kettesben eltöltött wellnessezős (esetleg wellnesselős?) hétvége az álma, a romantikus vágyaik netovábbja, nekem meg a hideg borsózik a hátamon még a gondolatától is. Mi inkább a sportos, kirándulós nyaralást részesítjük előnyben, de hát így szép az élet, mindketten furák vagyunk a magunk módján a férjemmel, igazán megérdemeljük egymást… Azért a férjem még nálam is furább. Egy ideje azzal nyaggat, hogy sátorozzunk a gyerekekkel… Hogy az mekkora buli lenne! Mert ő emlékszik a boldog gyerekkorára, amikor kempingeztek a családdal és zseblámpával járkáltak este a wc-re, és hogy az milyen vicces volt már.

Öt éve még bizony isten élveztem a kempingezős-motorozós nászutunkat, tizenöt-húsz éve pedig az életem meghatározó élményei között szerepeltek azok a kenutúrák, amikor a Tiszában mostunk hajat és fogat és lapulevéllel töröltük ki a fenekünket, de valószínűleg öregszem, mert így sok évvel és két gyerekkel később a sátorozással kapcsolatban csak a kellemetlenségre és a macerára tudok gondolni, ami egy kétéves és egy 3 és fél éves gyerek kempingben történő ellátásával jár. Mert őket még el kell kísérni a wc-re, ott a gerincsérv kialakulásának veszélyére fittyet hányva görnyedve, a levegőbe emelve tartani a gyereket olykor negyedórán át, mert szorulása van, én meg inkább tartom kitartóan, mert nem akarom, hogy bármihez is hozzáérjen a nyilvános wc-ben (a félelmem nem alaptalan, a horvátországi nyaralásunkat indította azzal Abikám, hogy egyedül vagánykodva egyszer csak belecuppant a vécécsészébe). Mindenesetre belementem a dologba, annál is inkább, mivel a férjem két hónapja hajtogatja a gyerekeknek, hogy egyszer majd elmegyünk, úgyhogy szigorúan egy éjszakára, teszt jelleggel, de kipróbáltuk.

Mint azt megszokhattátok, a mi családunkban minden megmozdulás kalandosra sikerül, most sem volt ez másképp. Rögtön az elején belefutottunk egy vicces jelenetbe, de kezdjük az alapokkal: nálunk az a munkamegosztás van, hogy minden utazásra én pakolok be mindent az utolsó fogkeféig, aminek az az egyik oka, hogy kimagasló tehetség vagyok ezen a téren, a másik meg, hogy marhára élvezem. Persze nem mondhatnám, hogy a gyerekek megkönnyítik a dolgom, sőt! A férjemnek ilyenkor az a nemes feladat jut, hogy próbáljon a legkevésbé láb alatt lenni és visszafogni magát az idióta kérdéseivel, mint például, hogy eltettem-e a zajszintmérő berendezését meg a mérőszalagját, ezek nélkül mi ugyanis a kerületet sem hagyjuk el. :-D Amikor kész vagyok, nagylelkűen megengedem neki, hogy elrendezze a bőröndöket az autóban. A lakásban tehát én pakolok, ellenben a garázs az ő felségterülete. A bicikliket, bukósisakokat ő intézi, ez alkalommal pedig repertoárja kiegészült a sátorozáshoz szükséges kellékekkel is, amiket szintén a garázsban tartunk (nyilván nem véletlen, hogy az autóval már nem is tudunk beállni-a szerk.). No de lényeg a lényeg, én igazán nem akartam ráerősíteni a férfiak feledékenységével kapcsolatos sztereotípiákra, amikor a telepet elhagyván a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy bepakolta-e a sátrat, polifoamokat, hálózsákokat, ami az egyetlen feladata volt, de így legalább nem a siófoki kempingből kellett visszafordulni az itthon felejtett … khmmm… sátorért, polifoamért, hálózsákokért…

Ilyen erős kezdés után már viszonylag eseménytelen volt az út, meg is érkeztünk a spontán kiguglizott kempingbe (előre tervezésben nem vagyunk túl erősek). 7000 forintot kértek egy éjszakára, amit kicsit ugyan soknak éreztem egy olyan éjszakáért, amikor a kempingdiszkó és a szomszéd sátorból kiszűrődő emberes horkolás kettőse ringat álomba és kavicsok szúrnak halálra, de a férjem szerint ez kiváló ár, így fölállítottuk a sátrat, majd lementünk strandolni. Mintegy öt perc önfeledt Balatonban gyönyörködés után a fiam elkezdett nyavalyogni, hogy menjünk fel, mert ő sátorozni akar, neki az lett beígérve, hát mit csinálunk mi itt?!?! Végül sikeresen lebeszéltük arról a vágyáról, hogy a sátorban kuksolva olvasgassa az enciklopédiáját, meg különben is biciklire pattantunk, hogy a barátainkkal találkozzunk a közeli nyaralójukban.

fotó 1 (2)

Olyan jól éreztük magunkat velük, hogy kérdésessé vált, hogy visszamenjünk-e egyáltalán a sátrunkhoz, mert aludhattunk volna náluk is, de mivel már úgy rákészültünk és a gyerekeknek is megígértük, a fárasztó nap végén a végkimerüléstől elgyengült gyerekeinkkel visszatekertünk a kempingbe. Abi baba úgy kiütötte magát, hogy el is aludt a biciklin, fel sem ébredt, amikor betettem a sátorba és Fricit sem kellett sokat altatnunk. Ekkor szembesültünk azzal a problémával, hogy az új sátrunkba, amit tavaly vettünk, és most édesdeden alszanak benne utódaink, mi már nyilvánvalóan nem férünk be. Mondjuk gyanítható volt ez, hiszen háromszemélyesnek árulták, a “háromszemélyes” kifejezés pedig a kempingszaknyelvben azt jelenti, hogy elfér benne két felnőtt meg egy hátizsák, de semmiképpen sem két felnőtt meg két gyerek, de azért mi megpróbálkoztunk vele. Szépen élére hajtogattuk a gyerekeket, majd magunkat is. A komfortérzetünket nem növelte az sem, hogy a tavalyi Fishing on Orfű fesztiválról hazafelé tartva valahogy elveszítettük a motorra gumipókozott polifoamjainkat amiket azóta nem pótoltunk, így valóban a puszta földön kellett aludnunk a legkisebb mozgástér nélkül, illetve egy volt még, azt betettük Abi alá. Még jó, hogy a vizslát nem hoztuk, pedig komolyan elgondolkoztunk rajta. Hajnal háromig hallgattam éberen, lüktető-sajgó porcikákkal a körülöttünk sátorozók horkolását és egyéb helyekről előtörő hangeffektjeit, amikor is átköltöztem az autóba, ami különben alig volt csak kényelmesebb.

Reggel, ahogy ébredtek a gyerekek, lebontottuk a sátrat és lementünk a strandra. Ennyi volt hát a nagy kempingezős kaland… Kipróbáltuk, kipipáltuk, ha rajtam múlik, akkor legközelebb az udvarunkon verünk majd sátrat, aztán aki akar ott alhat. Nélkülem…

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com