nyaralás

Idáig tudom a történetet

Ahogy azt a facebook követők már jól tudják, éppen családi nyaraláson vagyunk. Mondhatnám, hogy ránk fért már egy kis pihenés, de ismétlem, családi nyaraláson vagyunk, két bölcsődéssel!

Férj szerint persze én vagyok az, aki túlsopánkodom a dolgot és ő nem érti ezt az össznépi, akarom mondani összasszonyi hozzáállást a családi nyaralás intézményéhez, szerinte ugyanis tökre nem vicces lépten-nyomon azt hangoztatni, hogy azért valójában ez az egy hét nekünk a kőkemény munkáról szól. Ja, szerintem is, dugjuk inkább homokba a fejünket, nem igaz? Hogy ő értetlenül áll saját felfedezése előtt, hogy itt a kisgyerekes családok olyan búvalbaszottnak tűnnek… Jó, ez tényleg csúnya általánosítás, az a nő is például kifejezetten jókedvűnek tűnt, aki napozni próbált a strandon miközben a hatéves fia hirtelen felindulásból elkövetett kései szeparációs szorongásból kifolyólag teljes testével ráfeküdt szülőanyjára, így biztosítva számára a tutibiztos, gyermekalakú UV szűrést vállgödörtől lábszárközépig.

No mindegy, majd megpróbálok ez alkalommal egy kicsit kevésbé negatív lenni, bár szerintem én sosem vagyok igazán negatív, csak imádom eltúlozni a dolgokat.

Szóval mi, anyák, jól tudjuk, hogy a PIHENTETŐ nyaralás (áhhh, nem fog ez menni, hívjuk inkább iróniának a negatív hozzáállásomat, köszi) a számunkra már a felkészüléssel megkezdődik. Erre ki-ki a saját vérmérséklete szerint szab időt, ami lehet félóra, néhány óra, de akár néhány nap is. Én ez alkalommal két nappal számoltam, hiszen rengeteg dolgot kellett még elintéznem és viszonylag nehezítette a haladást a bölcsődében épp csak kitört nyári szünet, aminek következtében két kiskorúm a nyakamon lógott hétfőn és kedden, az útra kelést pedig szerda reggelre terveztük.

Ide beszúrnék egy komolyabb bekezdést, amiben most az egyszer nem vicceskedem, mert az az igazság, hogy tényleg nagy szükségünk volt egy kis családi együttlétre, ugyanis mindketten eljutottunk egy olyan feszültségi szintre a gyerekekkel kapcsolatban, hogy a legkisebb húzásukra is felkaptuk a vizet és robbantunk. Abi, aki jó ideje szoba- és ágytiszta, kb. három hete napi szinten 40 perceket hisztizett magánkívül ordítva a földön, majd levezetésképpen csakazértis bepisilt, legtöbbször az asztal alá. Lehet, hogy majd erről lesz egy külön bejegyzés is, ha érdekel titeket, amúgy úgy tűnik, hogy találtam rá megoldást, hiszen hiszti csak vagy kettő volt a héten és egyszer sem pisilt be a lány.

Visszatérve a nyaralásra, ez történt a mínusz kettedik napon, azaz hétfőn:

Igazán nem terveztem sok mindent, arra gondoltam, hogy szokjuk egymást egy kicsit hármasban, megnyugszunk, levezetjük a feszültséget, rendbe tesszük a lakást. Reggel vasaltam egy kicsit, meg mostam és teregettem, délelőtti program gyanánt leepiláltam a bal lábszáramat, délután pedig elmentünk napszemüveget venni.

fotó (4)

Ez történt a mínusz egyedik napon, azaz kedden:

A fennmaradó részek gyantázásához kozmetikus segítségét vettem igénybe, ami meglepően jól sikerült úgy, hogy két gyerekkel állítottam be az üzletbe. Délben elmentünk fodrászhoz, ahol ismét bebizonyosodott, hogy Abikám hajával nem lehet mit kezdeni (Zoli szerint én csúfot űzök a gyerek fejéből), Frici cuki lett, én meg kértem egy potyaszárítást, majd összeálltunk egy képpé:

10485388_10152263555440098_1655716012130987260_n

Délután nekiláttunk pakolni és miközben a nagy bőröndöt kerestük a pincében, csúnyán lebukott a Jézuska, miután a fiam magára borította a karácsonyi díszekkel teli dobozt és nyíltan nekiállt faggatni, hogy mégis mit keresnek ott a díszek, amikor azokat a Jézuska hozza.

Ez történt a nulladik napon, azaz szerdán:

A tervezetthez képest félórás csúszással, részemről eléggé felfokozott idegállapotban sikerült autóba ülnünk. 38-nál megálltunk pisilni. 67-nél kakilni. Döcögősen fog ez menni, gondoltam, amikor 138-nál az autót kellett megtankolni. Végül 340-ig aludtak a gyerekek és senki sem hányt (kilométerekről beszélünk, természetesen).

Érkezéskor a tulaj azzal fogadott minket, hogy a lefoglalt kétszobás családi apartman helyett egy éjszakára egy egyszobás lyukkal kell beérjük, ő igazán nem tehet róla, de így alakult. Halálra vált fejemet látva férjem egyből elővette a ne-duzzogjál-már-mindenen nézését, holott én csak igyekeztem fájdalomdíjként aznapra ingyen szállást kicsikarni a szemem sarkában megbújó könnycseppek segítségével. Nem jött be.

Ez történt az első napon, azaz csütörtökön:

Megtudtuk, hogy Abi baba nem allergiás a darázscsípésre, továbbá, hogy 30 éves koromra a szervezetem úgy döntött, hogy elég érett vagyok már ahhoz, hogy bevezessük a 28 napos ciklust a -számomra- 18 éve jól bevált 35 napos helyett. Igazán nem részletezem, hogy milyen kellemetlenségekkel jár ez a nyaralásra nézve.

Második nap, péntek:

Abikámnak megmutattam egy Toi-toi budit, mint a tengerparton választható egyetlen opciót a kakilásra, amitől a gyerek olyan szinten sokkot kapott, hogy azóta pisilni is csak bokorba hajlandó. Remélem kitart ez az ellenérzése még vagy 15-20 évig és akkor amiatt nem kell aggódnom, hogy a lányom nyaranta a Sziget fesztiválon sátorozik a haverjaival, de legalábbis ott összefutni biztos nem fogunk. :-)

Harmadik nap, szombat:

Végre kiengedtünk. Jó nagyot bicikliztünk, alig idegeskedtünk. Bizakodó vagyok a továbbiakkal kapcsolatban.

fotó (3)

És még mielőtt a Nővédő Egylet nyilvánosan kiállna az érdekeimért, megsúgom, hogy azért cipelem én a hátizsákot és nem a férjem, mert kettőnk közül az egyikőnknek gyengébb a kondíciója. És az az egyikőnk nem én vagyok.

Mára már én is ellazultam, de komolyan. Ebben mondjuk jócskán közrejátszott a vacsorához elfogyasztott két darab Caipiroska koktél (a kedvencem) és egy Swimming pool nevű, ami nélkül mondjuk tudnék élni, de minek, ha más nincs?

Most itt tartunk. “Idáig tudom a történetet”, ha így jobban tetszik. Ezt a könyvet olvasom most, Lovasiról szól.

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com