házasság

A házasságról

Mostanában sokat olvasok. És minél többet olvasok, annál többet gondolkodok. Nem tudom, hogy mi az ok és mi az okozat, kicsit olyan ez, mint a tyúk és a tojás, de akármilyen könyvet veszek a kezembe, találok benne olyan dolgokat, amikről úgy érzem, hogy éppen foglalkoztatnak. Vagy éppen azért kezdek el foglalkozni velük, mert olvasok róluk? Mindenesetre ilyenkor ízlelgetem kicsit ezeket a gondolatokat. Most épp Ulickaját, múlt héten még Mérőt, jövő héten…ki tudja? Talán Tóth Krisztát? Szóval most Ulickaja van soron és a házasságról gondolkodom. Írnék is, de lefagytam. Minél többet olvasok (szépirodalmat, nyilván), annál inkább érzem jelentéktelennek magamat, meg az irományaimat. Van azért egy egészséges önkritikám. Írom itt a kis dolgaimat, de igyekszem nem zavarni vele az embereket például hatvannégyszer megosztva a saját facebook profilomon is, őrületbe (vagy biztos letiltásba) kergetve ezzel az ismerőseimet.

Meg nem is volt túl jó kedvem mostanában. A férjem, az az áldott jó férjem pedig aggódott. Hogy mi bajom van. Hol jár az eszem? Talán el akarok válni? Nem, csak éppen elméleteket gyártok. Arról, hogy mennyire vagyok jó feleség. Ja és anya, természetesen. Egyedül a “jónőségemben” vagyok bizonyos, mondjuk magunk közt szólva az sem csekélység, hogy nő létemre az esetek 99 százalékában békében élek a testemmel, ami természetesen lehetne sokkal szebb is és jobb is, de legalább korrektül mindig összhangban van a ráfordított idővel és belefektetett energiával. Csak ezek a hülye lelki dolgok ne lennének! Mostanában azon szorongok, hogy miért is vagyok alkalmatlan a családanyaságra.

Pedig jó dolgom van, talán túlságosan is. És mégis, türelmetlen vagyok a gyerekekkel. Olyan sok az élmény, amit el akarok mondani a férjemnek, a gyerekek meg csak mondják, csak mondják a magukét, túlüvöltenek, hisztiznek, közbevágnak. Nem akarok sokat, csak mondjuk befejezni az elkezdett mondatomat. Sokat változott a férjem a 7 évvel ezelőtti önmagához képest, néha igazán jókat beszélgetünk. Pontosabban beszélgetnénk, ha hagynának. És ilyenkor mindig, de mindig felmerül bennem, hogy mások hogy csinálják. Hogy beszélgetnek és mikor? Hogyan oldják meg? “Ne foglalkozz másokkal, Evcsi! Ne fórumozz, ne olvass blogokat!” – mondja ő, aki nincs fenn a facebookon, nem fórumozik és nem olvas blogokat. És nem is háborgatják az enyémekhez hasonló gondolatok. Talán neki van igaza és ez a boldog élet kulcsa? Beszélgetni akarok vele! Mert van rá igényem. És miközben a gyerekekkel zsörtölődöm, hogy miért nem hagyják ezt, éppen csak a legfontosabbat nem látom: hogy attól működik az egész házasságunk, hogy van igényünk a beszélgetésre meg egymásra… és amikor megint kifakadok és kétségbeesetten kérdezem, hogy mások hogy csinálják, hogy beszélgetnek és mikor, akkor bölcsen csak ennyit mond: “Mások elválnak. Mi meg nem.”

De én ilyenkor is továbblépek. Az önostorozásban, természetesen. Van segítségem: ki tudjuk fizetni a bébiszittert, izzítjuk a nagymamákat, valahogy megoldjuk. El tudunk menni szórakozni, vacsorázni, beszélgetni. Minden szép és jó. Lenne, ha nem agyalnék azon, hogy mi lenne, ha nem lenne segítségem. Hiába van, a jelenben, MOST, én azon agyalok, hogy mi lenne, ha nem lenne. Hogy akkor, na akkor, bizonyára tönkremenne a házasságunk. Mintha most is csak azért működhetne, mert van segítségünk és ha nem lenne, akkor nem is működhetne. És persze úgy érzem, velem van a baj, hiszen minek gondolkozok ilyeneken, minek olvasok annyit emberi sorsokról, régmúlt korokról, nagy szerelmekről, Anna Karenináról… Aztán amikor már teljesen alámerülök az önmarcangolásba, a saját alkalmatlanságom bizonyításába, hirtelen történik valami.

Kórházba kell vinnünk a gyereket. A legrosszabbra készülünk, nagyon aggódunk. És a bajban szavak nélkül is együtt rezdülünk a férjemmel, pontosan úgy vagyunk egymás mellett, ahogy a másiknak szüksége van arra. Együtt mindent átvészelünk. Szükségünk van egymásra most és mindörökké.

1381287_542140279205588_1395174915_n

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com