bölcsőde Frici

Az első gyerekzsúr

Egyik délután a fiam azzal fogadott a bölcsiben, hogy meghívta hozzánk néhány barátját bulizni. Így első hallásra nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a hírnek, azt gondoltam, hogy ez is csak olyan könnyen kezelhető fellángolás, mint apónivásárlós történet, de aztán amikor szállingóztak ki a kislányok is a csoportszobából és nagy komolyan tervezgették a részleteket, hogy konkrétan AZNAP legyen-e a buli, vagy esetleg egy későbbi időpontban, akkor már éreztem, hogy ez most nem tréfadolog és hivatalosan is fel kell lépnem az ügy előremozdításának érdekében.

Szerencsére nem kellett azonnal megtartanunk a zsúrt, mert Kristóf tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy ő most sajnálatos módon bokros teendői miatt nem tarthat a vidám társasággal, ugyanis sürgősen fagyizóba és játszótérre kell mennie az apukájával, de kilátásba helyezett egy későbbi időpontot, amit esetleg be tud passzírozni feszes időbeosztásába, amit a gyerekek lelkesen fogadtak és folytatták a tervezgetést.

Én pedig a szervezést… Ha már a fiam vette a bátorságot, hogy meghívja a csoporttársakat, igazán semmiség nekem is ugyanezt tennem a szüleikkel… Bár, bevallom őszintén, voltak kétségeim. Először is amiatt, hogy mégis kiket hívjunk meg. Mindkét csoportot, hiszen sokat vannak együtt? De hisz az rengeteg gyerek! Vagy csak a Friciét? Ott meg olyan sok a kis kétéves, alig ismerem őket.

Ráadásul most szembesültem először azzal, hogy olyan emberek fognak a házunkba jönni, akiket nem kimondottan én hívok meg, nem az én barátaim, de hát jobb is ezt ilyen korán elkezdeni, így még talán marad 10-15 évem felkészülni a kívánatos, vagy éppen a … khmmm… nézőponttól függően (ha értitek mire gondolok) nemkívánatos kislányok és kispasik érkezésére, akiket a gyerekeim fognak hazahordani nyilvánvalóan nagy ívben tojva anyjuk vagy apjuk személyes szimpátiájára… Így tehát amennyiben a fiam meghívja a kis barátját, akinek az apukája folyton és meredten a bal könyökömet bámulja (a bal könyök itt egy… izé…metafora :-) , egyébként pedig bármilyen hasonlóság, netán egyezés valós személyekkel csupán a véletlen műve), akkor nekem kutya kötelességem jó képet vágni a balkönyök-fetisiszta apuka jelenlétéhez is, bölcsődés gyerekek mégsem érkezhetnek ugyanis szülői felügyelet nélkül…

Van viszont az éremnek egy másik oldala is, amibe én -anyaként- bele sem gondoltam eddig. Az egyik kutyás barátunk kérdezte Fricitől, hogy Abit is meghívja-e a bulijába. Fricikém teljesen meghökkent ezen a kérdésen, szinte nem is értette, annyira nyilvánvalóan levakarhatatlan a kishúga, így csak ennyit mondott: “De hiszen Abi MINDIG ott van.” Azért ez egy picit szíven ütött. Lesz majd olyan, hajajjj, amikor ezt már nem fogja ilyen természetességgel elfogadni és igenis jogosan fogja követelni, hogy Abi ne legyen ott az ő buliján… De ráérek majd ezen később is aggódni, nem igaz? Tulajdonképpen ez a kisgyerekkor sétagaloppnak tűnik a kiskamaszkorhoz képest, fogalmam sincs, hogy azt hogy fogom majd ép ésszel elviselni…

Végül szerencsére kiderült, hogy a főszervező úr csak azt a néhány gyereket akarta meghívni, akik hozzá hasonlóan a bölcsődében töltik őszi születésnapjukból eredő letöltendő évvesztességüket, így azért nem kellett olyan nagyszabású rendezvényre készülnünk. Kitűztük tehát a buli napját vasárnapra. Sajnos az a kislány mondta le elsőnek, aki miatt gyaníthatóan kipattant a fiam agyából az ötlet, mindezek ellenére a gyerek túltette magát a dolgon és azokra koncentrált, akik eljönnek. A hat meghívottból négy gyerek (anyukája) jelezte, hogy jönnek, bár az egyik kislány részvétele a buli reggelén egy kis hőemelkedés miatt kérdésessé vált, de nyilvánvalóan csak izgalmi lázról volt szó, hiszen végül megjelent.

A buli nagyon jól sikerült. A gyerekek a kisebb-nagyobb hisztiket leszámítva jól érezték magukat, szaladgáltak, építettek, rajzoltak, medencéztek. A szülőkkel pedig végre bemutatkoztunk egymásnak, megtörve azt az évek óta tartó idétlen helyzetet, hogy a bölcsődében, vagy játszótéren összetalálkozva kínosan kerüljük egymás megszólítását és igyekszünk a “hé, te!” formulának udvariasabb verzióit alkalmazni, hiszen a bölcsiben mindenki mindenkit “anyázik”, így esélyünk sincs diszkréten megtudni az amúgy szimpatikusnak tűnő Kovács anyuka keresztnevét. A kezdeti tétova álldogálást követően a minimális közbeavatkozásoktól eltekintve (sérülések és sérelmek kezelése) zavartalanul tudtunk sörözni és beszélgetni, kiderült, hogy mindenki tök jó fej és meg is beszéltük, hogy legközelebb is összejövünk dumálni. Akár a gyerekek nélkül is. :-)

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com