mindennapok

Gyerekcipő-vásárlás

Könnyen lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, és mások nem kerítenek ekkora feneket az ügynek, de számomra a gyerekcipő-vásárlás, mint tevékenység, egyike a legrémesebb dolgoknak, amiket a gyerekkel együtt lehet művelni. Persze, nyilván én dramatizálom túl a dolgot azzal, hogy nem adok a gyerekekre örökölt cipőket, de azt gondolom, hogy ebben a korban még olyan sok kicsinek van ilyen-olyan lábproblémája, lúdtalpa, hogy még az alig használt cipők is el vannak deformálódva, ezért ha nem muszáj, nem kockáztatok. Ráadásul az internetes rendelésben sem bízom, miután egyszer sikerült a jól bevált márkájú szandálból elvileg megfelelő, gyakorlatilag azonban használhatatlanul kicsi méretűt vásárolnom. Így tehát muszáj személyesen tiszteletünket tenni a cipőboltban, ha tetszik, ha nem. A kívánatosnál ráadásul kicsit gyakrabban, a gyermeki láb ugyanis képes az önálló akaratnyilvánításra, kedvenc olvasmánya pedig a Murphy törvénykönyve, következésképpen olyan a világon nincs, hogy adott gyermek egy adott cipőben kibírjon egy adott szezont. És ezt tekinthetjük örök érvényű igazságnak. Ugyanis vagy kinövi, vagy elhordja, vagy elhagyja.

Pedig nem filléres dolgokról beszélünk. Ha nem a kínaiban vásárolunk műbőr cipőt, hanem üzletben igazi bőrt, akkor ötezer forint alatt nem ússzuk meg, de igazából inkább hetet akartam írni. A fiamnak ráadásul olyan vékony és hosszú lábfeje van, hogy csak két gyártótól tudok neki vásárolni, hiába próbálok rá akármit, szorítom csutkára a tépőzárat, lötyög a lábán a cipő. Így viszont legalább nem kell megküzdenem a bőség zavarával, bár Frici nem egy divatdiktátor, szívesen hordja, amit ráadok. Nem válogat, csak az számít neki (meg nekem is), hogy kényelmes legyen. Illetve van egy új mániája, mégpedig a narancssárga! Kiemelten vonzódik mindenhez, ami ebben a színben pompázik, így lett narancssárga futóbiciklije, majd narancssárga kerékpárja, most pedig épp narancssárga polcokat szeretne a szobájába és természetesen cipőben is mindegy milyet veszek neki, csak narancssárga legyen… Abinak, nos, neki megvannak a saját elképzelései, de erről majd később!

Most inkább térjünk rá a gyakorlati részre! Az ember fogja az összes gyermekét (én amondó vagyok, hogy jobb a kellemetlenségeket egyszerre letudni) és elindul cipőt venni. Mi a közeli plázába mentünk, ahol bementünk az egyik, minden bevásárlóközpontban fellelhető cipőbolt-hálózat egyikébe, ahol a gyerekrészlegen fülsiketítően hangosan megy a rajzfilm a tévében. Ettől Frici olyan szinten transzba esett, hogy napközben, csak úgy, mindenféle fondorlat és könyörgés nélkül, legálisan lehet mesét bámulni, hogy gyakorlatilag használhatatlanná vált. Nem érzékelte, hogy a lábára próbáltam a cipőket, nem értette a kényelemérzetére irányuló kérdéseimet, csak tátott szájjal bambulta a filmet. Abika ott szolidarított mellette, és a lába elé hordott, szebbnél szebb, masnis, virágos, rózsaszínes, lilás cipőkre rá sem nézett, ellenben egy pókemberesre és egy verdásra mutatott rá, hogy azokat hordhatónak ítéli meg. Így nem lett cipője egyik gyereknek sem. Elsőre.

Mert én nem adtam fel, másodjára a szokásos helyre mentünk, ahol általában vásárolok nekik. Sajnos itt sem veszélytelen a környezet, mert bár tévé nincs, viszont egy játszóház van mellette, elég indokot szolgáltatva ezzel a gyerekeknek arra, hogy kocsányon lógó szemmel tekintsenek minden boldog kiválasztottra, akár befelé, akár kifelé megy a földi paradicsomból. Ez éppúgy eltereli a figyelmét a küldetésről, mint a rajzfilm. De itt legalább nem kellett szerencsétlenkedni a dobozokkal, méretekkel, csak bemondtam a megfelelő márkát és az eladó már mutatott is a méretükben. És mit ad isten, Fricire találtunk olyat, amin egy narancssárga autó van és Abi is megbarátkozott a tulipánossal.

2014-05-05 07.59.39

A harmadik felvonást csak azután ejtjük meg, hogy találkozunk az ortopéd szakorvossal, ahova a háziorvos utalta be Fricit, mert hetek óta fáj a térde, befelé dől a bokája. Vannak sejtéseim arról, hogy ezt milyen cipőkkel lehet korrigálni, és hogy azok mennyibe kerülnek… De vajon lesz-e köztük narancssárga?

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com