takarítás

Luxus-e a háztartási alkalmazott?

 „Minden férfinak van egy” – érkezik a humorosnak szánt (?) válasz a kérdésemre a facebookon, természetesen egy férfitől, akinek a felesége (már ha van egyáltalán) nagyon remélem, hogy egy szép napon kipróbálja majd, hogy milyen hatást vált ki az urából, ha egész nap egy poharat sem mosogat el, egy hétig nem főz vacsorát, két hétig nem takarítja a budit és mondjuk egy hónapig nem mos férfiinget. Csak a miheztartás végett.

Miért olyan természetes az, hogy a nő dolga minden házimunka? A nőknek csupán elenyésző százaléka rendelkezik olyan férjjel -mit férjjel, férjek gyöngyével!-, aki éles szemével és még élesebb elméjével képes felmérni a háztartás aktuális helyzetét, majd önálló gondolatoktól vezérelve önálló cselekvésbe fogni, magyarul elmosogatni, ha nincs már egy tiszta edény, vagy kivinni a szemetest, ha tele van. A többség kisebb-nagyobb unszolásra elvégzi ugyan a kijelölt feladatot, de bőven akad olyan háztartás is, ahol a „hagyományos” felállás a természetes, azaz hogy a férfinak otthon nincs tennivalója.

Ez sok esetben olyan hozomány, amibe beleszületett az ember, ezt látta otthon is, de gyakran mi, feleségek sem javítunk a helyzeten. Egy kapcsolat elején -amikor még se kutyája se macskája nincs az ember lányának-, hajlamosak vagyunk túlgondoskodni a férfiról. Igyekszünk hasonlóan vezetni a háztartást, mint hajdanán az anyjuk, de mindenképpen jobban, mint az előző barátnőjük (hahh, az a nőszemély életében nem pucolt fürdőszobacsempét!). Legtöbbünknek természetes, hogy kimossuk a ruháit, mert a sajátunkat is ki kell mosni úgyis, ugyanezért a poharakat is elmosogatjuk, megfőzzük a vacsorát, mert enni nekünk is kell, kitakarítjuk a lakást, mert élvezzük a tisztaságot és rendet, sőt, e téren egyenesen kényszeresek vagyunk. A barátnőinkkel túllicitáljuk egymást, hogy melyikünk párja a nagyobb elefánt a porcelánboltban:
– Az én férjemnek fogalma sincs, melyik gombbal kell elindítani a mosógépet.
– Az hagyján! Az enyém azt sem tudja, hol van a mosógép!
Aztán jönnek a gyerekek (egy, kettő, iksz darab), és nekünk még mindig igényünk lenne a tiszta lakásra, de hullafáradtak vagyunk, semmire sincs időnk, a szerepek pedig rögzültek és ezen nagyon nehéz változtatni. Nem lehetetlen, de nehéz! És ekkor már irigyeljük azokat a nőket, akiket korábban lesajnáltunk a „papucs” férjük miatt.  Férfiasnak találjuk a babakocsit tologató apukákat (főleg ha nem azzal a céllal szabadították meg az asszonyt a gyerektől, hogy hamarabb elkészüljön a vasárnapi ebéd, hanem hogy ne adj’ isten pedikűröshöz menjen a nő, vagy feltegyen az ábrázatára egy félórás pakolást). Vonzónak látjuk a finom vacsorát gyorsan összeütő pasikat, és azokat, akiknek nem esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha egy kis porszívózásra kerül sor és azon gondolkozunk, hogy mit tudhat az a nő -amit mi nem…-, akinek a férje önszántából hajtja igába a fejét.

A legtöbben eközben folytatják a szélmalomharcot és háztartási praktikák után kutatnak a neten. Sorra töltik le az idétlen fly lady programokat abban bízva, hogy ha végre rendszer lesz a háztartásban és hétfőn mosás, kedden vasalás, szerdán meg portörlés lesz, akkor egyszer majd utolérik magukat és elég lesz a napi tíz perc takarítás az ideális rend fenntartásához. Aztán benyalnak az oviból egy fél családot kipusztító fosós-hányós vírust és mindjárt borul a módszer, mert napi szinten kell letudni a havi vécétakarítás- meg az évi ágyneműmosás-adagot…

Tény, hogy segítség nélkül nagyon nehéz egyben tartani egy családi háztartást, van akinek még sincs más választása: egyedül maradt, esetleg egyedül vállalt gyereket, elboldogul valahogy, mert muszáj. De ha az ember nincs egyedül, mert ott a párja, akkor egy kis segítség, vagy segítségre utaló magatartás valódi minőségi ugrást jelent a nő életében. Akkor is, ha nem dolgozik, „csak” otthon van a gyerekekkel, de ha dolgozik, akkor meg főleg. Még ha szívesen megcsinálja, mert a takarítás a mániája és bele is fér az idejébe, akkor sem kéne háztartási alkalmazottnak nézni –csak hogy visszatérjek a legelső gondolathoz-, mert nem az. Esetleg adsz érte fizetést, kedves hozzászóló? Megbecsülöd a feleséged munkáját? Fotelben ülve kisasztalra feltett lábbal, sörrel a kezedben, cigivel a szádban elvárod-e, hogy a feleséged eltakarítsa előled a vacsora romjait? Esetleg el is szundítasz közben?

És te, kedves (női) olvasó, mennyire veszed természetesnek, hogy a házimunka a te feladatod? Mennyire veszi ezt természetesnek a férjed? Mit lehet tenni, hogy a férfiak kicsit jobban besegítsenek, de legalábbis értékeljék a munkánkat? Esetleg támogassák, hogy időről időre igénybe vegyük egy bejárónő, vagy takarítónő segítségét? Akkora luxus lenne ez? És vajon szeretnénk-e egyáltalán hogy idegenek nyúlkáljanak a cuccainkhoz?

Ezekre a kérdésekre keresem a választ és készülök írni egy összefoglaló bejegyzést. Segíts te is a kérdőív kitöltésével! Ha úgy érzed, hogy a kérdőívben nem tudod kifejezni magad, e-mailt is írhatsz a rejtelmekblog@gmail.com címre. Szeretettel várok minden gondolatot, tapasztalatot.

article-1234618-07898D77000005DC-890_468x310

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com