nagycsalád

A nagycsalád, ami befogadott engem

Sokáig voltunk csak mi hárman egymásnak tesómmal meg anyukámmal. Később szerencsére lett új “apukám”, de még így sem túl nagy létszám ez egy családnak. A nagyszüleim sajnos régen meghaltak, a nagybátyámék pedig elég messze laknak. Lehet, hogy pont azért, mert nekem ilyen kevés rokonom van, gyerekkorom óta irigykedtem azokra az ismerőseimre, akiknek sok testvérük volt, vagy nagy, nyüzsgő rokonsággal voltak körülvéve.

Aztán egy napon, a férjemnek köszönhetően bekerültem egy igazi nagy családba. De olyanba ám, amire még az “olaszos” jelző is enyhe kifejezés! Eleinte még nem fogtam gyanút. A férjemnek egy testvére van, ez nem mondható túl soknak, de néhány együttjárós hónap után, az első közös karácsonyunkon rádöbbentem, hogy nem számoltam az első generációval, az akkor még csak leendő anyósommal és a három bátyjával. És az ő feleségeikkel, valamint a házaspáronkénti két gyerekkel, a gyerekek házastársaival és a gyerekek gyerekeivel, meg a tiszteletbeli rokonokkal. Alsó hangon 35 fő…

A helyzetet súlyosbította az a régi családi hagyomány -amely eredete Zsuzsirokon szavaival élve olyan régi időkre vezethető vissza, amikor én még a csattogós lepkét tologattam a játszótéren-, hogy a közös karácsonyt a mi házunkban tartjuk. Persze amikor én a 2007-es ünnepélyen debütáltam, akkor ehhez a házhoz nyilvánvalóan még semmi közöm nem volt, anyósom és a férjem laktak itt két külön lakrészben, de a hagyomány az hagyomány: a családi karácsony pedig kiváló alkalom arra, hogy a második generáció (a húszas-harmincas-negyvenes korosztály) házasságfóbiás, linkeskedő tagjai bemutathassák aktuális szerelmüket az  inkvizíci izgatott rokonoknak.

Mi tagadás, nem kicsit (ámde nagyon) stresszes ez a szituáció az újoncoknak. Vannak ugyanis íratlan szabályok. A tökéletes megjelenés a minimum. Hölgyeknek nem szerencsés a nadrág, legyen inkább szoknya, csinos, a férfi ingével színharmonizáló blúzzal. Magassarkú cipő harisnyával, nem ám filcpapucs, akkor sem ha te otthon vagy. Leheletnyi smink. Néhány tucat karácsonyi dal és ima szövegkönyv nélküli ismerete elengedhetetlen (a harmadik generációnak nagyóvodás kortól a Kivágtak egy fenyőt című vers elszavalása kötelező). Ilyennek láttam én először ezt az összejövetelt, sőt, bevallom őszintén, felületesnek, álszentnek tartottam. Nem értettem, hogy miért kell ez a színjáték. Miért nem lehet egy farmerben meg pólóban körbeülni az asztalt és úgy megebédelni? Miért zavart haza anyósom az első karácsonyunkon átöltözni, miért kell az öltözködésfóbiás férjemnek is csinos inget felvennie, miért kell pohárból inni a sört és miért szörnyülködnek ha nincsen fagyöngymintás szalvétánk?

Az első alkalom nem jól sült el. Úgy éreztem, hogy idegen ez a család, nem tartozom közéjük. A férjem is hasonlót érezhetett (bár nem tudta megmagyarázni), előjöttek régebbi emlékei, ő is nehezen kezelte a jelenlétemet, talán a hozzáállásomat sem értette. Amikor vége lett a nagy családi karácsonynak, még az éjjel összepakoltam és elköltöztem.

Februárban mentem vissza, de akkor már örökre. Utána nagyon sok családi rendezvényen vettünk részt, mert ugye ünneplésre (és evésre és ivásra meg éneklésre) mindig talál okot a família: születésnap, névnap, esküvő, gyermekszületés, házassági évforduló, nyárköszöntő, nyárbúcsúztató, telihold, félhold, szerda… és fokozatosan megszerettem ezt a nyüzsgő sokaságot. Megértettem, hogy a külsőségekkel egymást és az ünnepet tiszteljük meg és elkezdtem csodálni ezt a fajta összetartozást. Évről-évre egyre nagyobb lelkesedéssel vártam a bulit. Jöhetett hozzánk a rokonság akkor is, amikor két hónapos volt a kisfiam, amikor terhes voltam a kicsivel és ezentúl is jöhetnek majd mindig, mert ez egy irigylésre méltó hagyomány, amit ápolni kell! És őszintén várom, hogy talán már idén elszavalja a fiam a családi verset.

Sőt, annyira megirigyeltük az “öregeket” ezért az összetartásért, hogy két évvel ezelőtt hagyományteremtő jelleggel megtartottuk az első Bánki-unokatesóbuli elnevezésű rendezvényt, melyen szigorúan csak a második generáció tagjai vehetnek részt (külön engedéllyel kiegészülve anyjukhoz ragaszkodó harmadik generációs csecsemőkkel). Az első alkalom fergeteges buli volt Szentendrén, a második sógoréknál volt, az ideit pedig tegnap tartottuk itt nálunk. Az összejövetelek nem titkolt célja alkalmat nyújtani az ivásra a rokoni kapcsolatok ápolására. Mi bónuszként egy éneklős játékkal emeltük az est fényét, melyről inkább az alábbi képek beszéljenek helyettem.

DSCN4223

Ezen a képen senki sem ül a házastársa mellett, az olyan unalmas lenne, nem?

DSCN4228

Ez a kép mindent szimbolizál, amit a család jelent: jókedv. szeretet. melegség…

DSCN4231

Ez biztosan Quimby

DSCN4239

Testvérek

DSCN4243

Igen komoly cég igen komoly gazdasági igazgatója. Amúgy a drága sógorom.

DSCN4251

Tudja, hogy nincs bedugva a mikrofon…

DSCN4282

… de nem érdekli

DSCN4253

Népszerű sláger szól

DSCN4254

Minden buliban elérkezik az a pont, amikor a sógorommal biztosítjuk egymást a kölcsönös szeretetünkről (ez alapjáraton nem egyértelmű)

DSCN4265

Ekkora…

DSCN4286

Férfikar

DSCN4270

Asszonykórus

Kedves családom, első, második és harmadik generáció! Örülök, hogy közétek tartozhatom! És nem kizárt, hogy idén karácsonykor lesz fagyöngymintás szalvéta is.

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

1 hozzászólás

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com