bölcsőde Frici

Fricikém bölcsődei jellemzése

Kedves Szülők!

Örömmel értesítem önöket, hogy Frici bölcsődei beszoktatásának a végére értünk.

A beszoktatás alatt, ami két hét volt, Fricit jókedvű, nagyon érdeklődő, nagyon értelmes, kiegyensúlyozott kisfiúnak ismertem meg.

A reggeli bejövetel a csoportba néhány napig sírósra sikeredett. Tiltakozás volt az új közösségbe kerülés, és az anyától való elválás miatt. Ahogy becsukódott Frici mögött a csoportszoba ajtaja, ölemben ücsörögve, beszélgetés közepette nagyon rövid idő alatt megnyugodott. Sokat beszélgettünk arról, hogy amíg apa, anya dolgozik, Frici a bölcsiben van, ahol Erika meg Judit vigyáz rá és játszik vele és a többi gyerekkel. Frici nagyon hamar elfogadott és kapcsolatunk szorosra fűződött. Eleinte sokat ült az ölemben és kérdezett (ki ez? mit csinál? stb) vagy a kezemet fogva ment-mentünk játszani. Az idő múlásával egyre bátrabb és önállóbb lett. Már nem fogta a kezemet, de azért még szemmel tartott, hogy ott vagyok-e a közelben. Már kéréseket is szívesen teljesít (ha van kedve a játékokat a helyére teszi, ha nincs kedve ő kér segítséget a pakolásban és ilyenkor ezt együtt csináljuk meg). Nagyon szereti ebéd előtt terítővel leteríteni az asztalt. Amikor kész, annyit mond: ugye milyen ügyes vagyok Erika néni? A dicséret nem marad el. Szinte látom, hogy szárnyal a dicséretektől.

Jutkát és a másik szoba kisgyereknevelőit is elfogadta. A csoportba érkező gyerekorvostól sem fél. Frici a korosztályától kiemelkedően, választékos szókinccsel, helyes nyelvtannal, folyékonyan beszél. A felnőttekkel és a társaival is megérteti magát, mindenkivel jól kommunikál. Társaival a viszonya jónak mondható, játékot nem vesz el senkitől. Még nem játszik együtt társaival, de egymás mellett tevékenykednek. Nagyon szeret autózni (belefeledkezve, elmélyülten). Szeret a konyhában főzőcskézni. Kérdésemre, hogy mit főztél Frici? komolyan néven nevezi az éppen eszébe jutó ételt (borsófőzelék, sült hal, szendvics, zöldségleves, stb).

Szívesen hallgatja a meséket, verseket, énekeket, de ő is mesél egy képen látott történetről. A közös énekléseknél, verseléseknél van amikor énekel, de van amikor csendesen szemléli társait. Az udvaron eleinte csak a közelemben játszott, de most már felszabadultan motorozik, nagyon szeret homokozni, kedvence a markoló és a többi munkagép (szállítja az építkezésre egyik helyről a másikra a homokot).

Gondozás közben ügyes, figyel a szavaimra, Észrevételem szerint 11 óra körül egy kicsit fáradékonnyá válik és nyűgös lesz, de csak rá irányuló figyelemmel áthidaljuk ezt a problémát. Már majdnem teljesen szobatiszta, de inkább a mozdulataiból látom, hogy pisilnie kell. Amikor rákérdezek, akkor megyünk pisilni. A WC-t is ügyesen használja, de szívesebben ül bilire. Kézmosásnál (amikor nyűgös) áll a mosdó előtt és nem “bírja” kinyitni a csapot. Ilyenkor segítek egy kicsit és ügyesen mossa kezeit. Jelét megismeri, a törölközőt megtalálja, majd nyomkodó mozdulattal használja azt.

Frici jó étvágyú, szépen, tisztán eszik, egyedül kanalaz, igaz van amikor az utolsó pár falatnál segítséget két. Amikor befejezte az evést megköszöni azt. A szalvétáját már a szemetesbe dobja (kezdetben a maszatos szalvétát nagy és mutató ujja közé fogta és azt monda: dobd ki, Erika néni 🙂 )

Az ágyára ülve veszi a szandálját és ahogy lefeküdt szinte azonnal el is alszik. No de előtte kéri a cumiját. Alvása mély és hosszan tartó, sokszor 15-kor ébreszteni kell. Ébredés után még egy kicsit pihenget, a cumiját visszateszi a dobozába. Uzsonna után minden csengetésnél nagyon várja anya érkezését, nagyon örülés jókedvűen megy ki az átadóba.

Nagyon jó érzéssel tölt el amikor hallom, hogy Frici mesél önnek a napi eseményekről!

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

3 hozzászólás

  • szinte meghatódtam..szuperfiú 🙂 nagyon tetszik, hogy ennyire figyelmes leírást adnak.. nem semmi 🙂 a főzőcskénél kicsit meglepődtem..na azt nem anyától leste el tuti 🙂

  • Meglepődtem én is e hosszú jellemzésen. A 2 nagyom volt bölcsis, de egyikről sem kaptam nemhogy ilyen hosszú, de még rövid jellemzést sem. Ügyes Frici nagyon!

    • Igen, én is meglepődtem és nagyon jólesett. Amikor Zolinak mondtam, hogy írtak ilyet, egyből rávágta, hogy biztos valami sablon szöveget kaptunk, de én úgy érzem, hogy még ha az alap dolgok minden gyereknél ugyanazok is (hogy eszik, hogy alszik, hogy mossa a kezét) van néhány olyan dolog benne, ami tényleg nagyon jellemző Fricire amit csak az tud, aki igazán ismeri őt. Ez a jellemzés is csak megerősített abban, amit már eddig is tudtam, hogy mennyire jól döntöttem a bölcsivel kapcsolatban.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com