én férj Legolvasottabb

A bad hair day

Nézem a játszótéri anyukákat és nem értem, hogy rajtam kívül hogy lehet mindenkinek normális frizurája, leheletnyi sminkje, szép táskája. Sajnos semmi közöm a divathoz, férjem meg egyenesen kiütést kap a balerinacipőtől, leggingstől, sminktől, műkörömtől, persze csak akkor ha rajtam van (más nőkön oké a dolog). Az esküvőnkön is lenyalatta velem a rúzst a számról. Azért ne gondoljátok, hogy igénytelen vagyok és annyi a reggeli készülődés, hogy menetirányba simítom a szőrt a lábszáramon, nem, nem! Én komolyan igyekszem.

A múltkor is megpróbáltam a maximumot kihozni magamból. Hajat mostam, körkefével szárítottam meg és hajvasalóval is végigszántottam rajta. Igaz, e két utóbbi művelet között eltelt egy olyan szűk másfél nap, de hát istenem, egy ütemben nem lett volna fél órám a kivitelezésre. És még csak nem is néztem ki úgy, mint amikor a fodrásztól jövök, bár erről is már csak homályos emlékeim vannak, oly régen voltam.

Amúgy azt gondoltam, nincs is itthon annyira igény erre, mármint a férjem részéről. Nem tudom mennyire tipikus példája ő a fajtájának, de egyszerűen nem képes észrevenni rajtam a szemet gyönyörködtető fizikai változást, úgymint új frizura, szép ruha, ápolt köröm, mínusz 5 kiló. Hazaér az ember lánya a fodrásztól (úgy értem a régi szép időkben), kecsesen dobálja a haját, kérdőn néz élete szerelmére: na? Mire ő: körmösnél voltál? Mire én: nem, fodrásznál. Mire ő: és nem volt nyitva?

De mind tudjuk ugye, hogy nem is igazából a férj a mérvadó a külsőnk megítélése szempontjából, térjünk csak vissza tehát a játszótérre játszópajtásainkhoz, az anyukákhoz. Én még itt faluhelyen úgymond könnyű helyzetben vagyok, csak egy-két olyan kismama van, aki tűsarkúban tolja a stokkét, a többiek “csupán” kisimult, ápolt nők szép hajjal. Azért rugózok annyit ezen a haj dolgon, mert ugye ez az egyik legszembetűnőbb külső tulajdonsága az embernek, sajnálatos módon én pedig az esetek 99 százalékában (azaz ha a levegő páratartalma 20 százalék felett van), úgy nézek ki, mint Pompom. Ha belenyúl a 220-ba. Ráadásul a mostani, diszkrétnek nem mondható hatcentis lenövésemmel úgy festek, mint akit baltával vertek fejbe. Bár a múltkor kezembe akadt egy divatlap és ott az egyik modellnek is ilyesmi volt a választéka, jó, mondjuk nem ekkora, de azért egy olyan háromcentis. Mondhatnánk akár, hogy én kétszer olyan menő vagyok, de nyilván van a divatvilágban egy olyan íratlan szabály (amiről nekem természetesen nincsen tudomásom), hogy négy centi harminckét milliméterig divatos, harmincháromtól meg már igénytelen a lenövés.

Ott tartottam, hogy a múltkor milyen szépen összeszedtem magam. Még itthon a tükör előtt ki is néztem valahogy, ezért viszonylag emelt fővel ugráltam homokozóból ki, kavicságyba be a játszin, amikor szóba elegyedtem a helyi fő-fő-szexi anyukával (két gyerek, kis korkülönbséggel).  Egyébként azt vettem észre, hogy rajtam kívül senki sem mer beszélgetni vele, mert tényleg olyan szupernőnek néz ki. Megsúgom, csak közel kell hozzá menni, hogy az ember megtekinthesse esendőségét (visszerek, elcseszett szemöldök tetoválás, pótolt haj és még az orra is görbe). Mindenesetre én szívesen beszélgetek vele, mert a többi anya állandóan a puhatalpú cipőkről, hozzátáplálásról, meg oltásokról cserél eszmét. Ők biztos nincsenek fenn kismamafórumokon, mert akkor már régen minden tudás birtokában lennének és nem kéne még a játszótéren is ezzel foglalkozniuk. Na szóval beszédbe elegyedünk a szépséggel, ismétlem: egészen úgy érzem, hogy fel tudom venni vele a versenyt, hiszen meg vagyok fésülködve és még a szempilláimat is vizuálisan megtekinthetővé varázsoltam némi spirállal. A csaj együtt érzően néz rám:

– Látom, elég nyúzott vagy ma!

 bad-hair-day-300x238

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

29 hozzászólás

  • néha a póthaj mellé egy kis pótészt is mérhetnének.. ..hát nem érte fel ésszel, hogy te most azért csapódsz oda, mert éppen a “jó nő vagyok” napod van? legalább arra lett volna esze, hogy titkolja a valóságot 🙂 vagy hozzátette volna,– tompítva élét a beszólásnak, –hogy “is” 😀 mégiscsak jobb lett volna a lelkednek, hogy azokon a napokon is ugyanolyan csapnivaló a frizurád..amikor nem fordítsz gondot rá..így legközelebb máris időt spórolhatsz vele 🙂

  • Hát, én még nem vagyok felkészülve arra, hogy játszótérre járjak. Nincs benne gyakorlatom. Mikor a nagyok még kicsik voltak, nem volt játszótér a faluban. Most van, pont a mi utcánkban. Úgy látom, van még mit pótolnom (például hajat). Pont tegnap láttam azt a csajt, akivel egyszerre szültünk és a kórházban telefonszámot cseréltünk (azóta elhagytam az övét), mert ide költöznek majd a faluba (ezek szerint megtörtént), és senkit nem ismer. Mondjuk, én itt lakom már 14 éve és én sem. Na, szóval tegnap láttam, talpig körömcipőben, frizurában és kimenős cuccban tologatta a babakocsit (szülni is 15 centis sarkú lakkcipőben jött). Hát, merjek én hozzászólni? Nincs frizurám, csak hajam, körömcipőm az életben nem volt, ha sminkelek, akkor az a szemceruza-spirál alkalmazását jelenti, és minden igazi rajtam. Az ötkarikás szemeim, a bozontos szemöldököm, a csimbókos hajkoronám az utolsó (töredezett) szálig, a szoptatástól megnőtt (és megereszkedett) melleim, az összes körmöm, a szőrös lábaim. Hát őszintén, hogyan tologathatnám én azzal a csajjal együtt a babakocsit copffal, farmerban és tornacsukában?
    Ja, és az én férjem szívesen látna engem balerinacipőben, sminkben, műkörömben (leggingsben nem, mert dagi vagyok) csodafrizurával. Sajnos, én vagyok az, aki alkalmatlan erre.

      • Próbálkozom. Úgy 8-9 havonta eljutok fodrászhoz, így 1 napig van csodafrizurám, sőt, az utóbbi időben melíroztatom is a hajam, bár az eredmény olykor hagy kívánni valót maga után (az eredeti sötétbarna, így a világosabb csíkok színe mindig esetleges, hiába a kiválasztott szín. Legutóbb “valamilyen” színű lett, olyan narancssárgás-világosbarna. Gyönyörű…). A műköröm -kizárólagosan a diszkrét, rövid, ami ápolt hatást kelt, nem a boszis-hegyes- tetszik, de smucig vagyok, sajnálom rá a pízt, így néha napján lakkozok, de általában beszáradnak a lakkok az üvegbe… A sminkelős holmijaimnak is általában az a vesztük, hogy lejár a szavatosságuk. Kizárólag a korrektor és a szempillaspirál, meg a barna és a szürke szemceruza szorul utánpótlásra.
        A divat is érdekelne, de valahogy semmi nem áll igazán jól. Persze, ez nem a divat hibája, hanem az alakomé (ezen én is dolgozom, igaz, csak tyúklépésben haladok a cél felé).
        Amire igazán vágyom, az egy napszemüveg. Még sosem volt (szemüvegem van, igazi, amit látásra használok), de mindig irigykedve nézem a napszemüveges csajokat. Nem is az tetszik, amikor rajtuk van, hanem az, amikor a hajukba rakják, mint egy hajráfot. Na, azt kipróbálnám, az olyan csinos (szerintem, akinek nincs köze a divathoz). Jó, így is lehetne, de hülyén nézne ki, hogy az orromon egy SZTK keret, a fejemen meg egy napszemüveg :-D.

        • aranyos vagy! ..és fejlődőképes! bocsi, már nem emlékszem hány gyermekkel…..de én kettővel tökélyre fejlesztettem a 3 peres “láthatatlan, de szebb vagyok tőle”( na jó..smink nélkül is szép a pofim 😉 ) sminket… a hajamat magamnak vágom sokszor..aki nem ért hozzá észre sem veszi..a tépett frizura a kisujjamban van már, ha nincs időm, akkor az urammal( el ne hidd én vagyok az úr) megtépetem magam..nyehehhe 😀 – na ez nem igaz!!..szóval azt vallom, de őszintén, komolyan, hogy az a nő aki szép, csinos, igényes akar lenni, az megoldja,..és igen látom jó úton haladsz..és talán egy kicsit erőse leszek, de ha egy asszonyt a férje elhagy, megcsal és egyéb finomságok, akkor én először megnézem kivel tették..mert sajnos van aki “kiharcolja”..és akkor nem is marasztalom el a férfit..de a nézeteimmel ellentétben én mégsem a férjem miatt akarok csini, fitt és kívánatos lenni..és sose zsíros hajú, kopott körmű stb., én ezt CSAK MAGAMÉRT TESZEM, mert így érzem magam NŐnek, nekem fontos, hogy ne nézzenek át rajtam, hanem menjenek az oszlopnak miattam, 😉 😀 szóval tudom…mások vagyunk, más igényekkel… és én még mindig inkább szeretnék az lenni, akihez nem mernek a játszón az anyukák odamenni..az úgyis csak előítélet, majd én odamegyek….és akkor meglátják, hogy nem csak dögös anyuka vagyok/leszek, hanem jó fej is 😀
          ja..napszemcsiket szeretem, nekem vezetéshez alap….és érdekes módon ..drága üzletekben nem.., de kínai boltban kaptam olyat, ami szuperül áll..és a nap ellen is tökéletes vezetéskor..kemény 1000 Ft volt 😀 a hajamon is jól mutat 😀

          • itt miért nem lehet hozzászólást utólag szerkeszteniiiiiiiiiii? nem 3 peres…mentsen az ég!!! …3 perces 😀

        • Napszemüveg: nálam csak a Polaroid. Csak abban látok rendesen. Ha nincs polárszűrő, akkor homályos minden. Szerencsére töredékébe kerül, mint a divatos márkák. És sok akciós is van. Ráadásul tartós.
          Férjnek pedig dioptriás napszemüveg készült pár éve. Szintén lehet már polarszűrő réteggel is.

          • nekem szinte csak vezetéshez kell..amúgy csak hajráf 🙂 szép..öltöztet..vezetéshez pedig egy számít, barna legyen a lencse..abban a nap esélytelen 🙂 de vágyom egyszer egy “márkásra”…pedig nem izgatnak a ruhamárkák sem 🙂

  • amúgy elgondolkodtam ezen. ma ….én tipikusan az az anyuka vagyok, aki nem hajlandó feldolgozni, hogy elmúlt 20..és aki igenis azon dolgozom minden erőmmel, hogy visszanyerjem a szülés előtti alakomat…(jó úton haladok..de még hosszú ez a rohadt út)..és igenis azt vallom, hogy a férjem nem ezzel a sok-sok plusszal szeretett belém..és azért, mert szültem nem mondhatom, hogy na végeztem, most már elhagyhatom magam…szóval olyan kis igényeske lennék vagy mifene..nem az a tip-top..mindenszempillámategyszögbebelőttem….és a póthaj is fujj….és körömcipőt hordja, aki kitalálta, mert sok-sok más fajta szexis, kissé magas cipőcske van még..és sok-sok szexis laposka is (nem a balerina 😛 az csak cuki) én szeretek a játszón a csinos anyukák táborához tartozni(pont ezért csak a nagy fogyás után megyek játszóra 😀 ) ..és az én lelkemnek kellenek az elismerő pillantások… ezért is vagyok olyan hülye, hogy az imént, amikor a nagyobb és a kisebb életem értelme álomba szenderült…fogtam magam és kilakkoztam a körmöm, mert a 7végi takarítástól nagyon ocsmányul lepattogott..és az annyira igénytelen, hogy most inkább itt írogatok 3/4 kettőkor, hogy még száradjon a lakk, de holnap nem kell szégyellnem a kezeimet, mert bár anyuka vagyok, nagyonanyuka… ugyanannyira NŐ is!

    • Te olyan lehetsz, mint a húgom (egyetlen példaképem a háziasszonyságban és “nőségben”) :-). Mindig csinos, ha nincs kifestve, akkor is olyan, mintha ki lenne, ha meg ki van, akkor csak ámul-bámul az ember, hogy jajdeszép :-). Régebben sokszor hordtunk egyforma ruhát (mitöbb, egyforma méretet…, így gyakran egymás ruháját viseltük ), de rajta mindig úgy állt, hogy mindenki megfordult utána az utcán, én meg csak fel voltam öltözve. Ez az, amiről beszéltem, hogy “alkalmatlan vagyok” a divatra. Nem is megyek vele mostanában sehová szívesen, mert mindig olyan nyominak érzem magam mellette (van köztünk 2 év, de olyan, mintha 10-zel lenne fiatalabb, meg 13 kiló, igaz, ő csontsovány, mert nem eszik, ez szerintem már beteges).
      A lepattogzott lakk nekem is a igénytelenség top 10-ében szerepel, főleg, ha mondjuk piros vagy más feltűnő színről van szó.
      Éljenek az anyukanők :-D!

      • jaj, de kedves vagy..úgy érzem szereted a húgod..így mindenképp kedves bóknak vettem 🙂 ..nem tudom, lehet éppen olyan vagyok.. ítéled meg magad ( linkelném a facebookom, de attól félek sok idegen látja..majd Evelin néni elküldi neked priviben ..szépen megkérem és akkor tuti 🙂 ugye? köszi) szóval nem tudom milyen vagyok..de cicababa sose voltam, inkább a végzet asszonya típus….és túlzásokba sem esem, szeretem a feltűnést, de nem mindenáron..szóval inkább átlagosból a szebbik..de egy tuti..szabadidőben engem nem láttak sose utcán..és ha zsíros a hajam akkor már boltba sem megyek… 😀 ilyen “betegségeim” vannak… de ez nem ritka nőknél 😀

  • Olvasói találkozót akarok!!!! Mondjuk egy szépségszalonban, ahol rotációban foglalkoznak hajunkkal, körmünkkel, sminkünkkel amíg mi beszélgetünk?

    • Oké, de nekem szükségem van sztájlisztra is, hogy ha már időt szánok rá, akkor a ruhatáramat is vizsgálják felül, és okítsanak ki, hogy mi áll jól :-D. De nem a lakatosmárk. Böbe sok gyereket is elszittel? Akkor oszlik a díja, és mi is nyugton vagyunk :-D…
      A Kopaszin van szépségszalon 😀 😀 :-D???

      • nem akarok nagyképűnek tűnni..de ez nekem nagyon megy..mármint, hogy testalkathoz a ruha pászítása..az előny kiemelése, hátrány elrejtése 🙂 (Márk műsorait nézve ..neki nem megy ez mindig jól 😉 ) ..sose tanultam, de a kedvenc hobbim néha azon nevetni, hogy egyesek mennyire nem tudnak testalkatuknak megfelelően felöltözni—(rajtad nem nevetnék beccó) és mindjárt látom is őket magam előtt a tökéletes toalettben..vizuális típus lévén.. 😀

        • Én is látok mindenkit a tökéletes toalettEN :-D, mert én is vizuális típus vagyok. Amúgy nálam sem vészes a dolog, tudom, mi áll jól, csak épp az sose divat :-). Hagyományos homokóra vagyok (költőien megfogalmazva lágy, mediterrán típus, itt-ott párnácskákkal), csak most picit nagyobb a fenekem, mint kellene, de a szoptatás miatti mellbőség-növekedés miatt nem annyira feltűnő. És bármennyit is rinyálok a nagy fenekem miatt (kolléganőim, 80 kg/ db, kedvesen engem csak J.Lo-nak hívtak pedig minimum egy huszassal kevesebb voltam náluk világ életemben…), nekem ez jobban tetszik, ti. nőiesebb, mintha két pálcikalábam lógna ki a fenéktelen, keskeny csípőmből, viszont a hatalmas melleim alatt háromhurkás úszógumi lenne -esetleg a hátamon is…
          Tehát egyenes szárú nadrág (most a cső a divat), csípőig érő felső -mert a lábaim extrarövidek (most a tunika a divat). Mag magas sarkú kellene a rövid virgácsok ellensúlyozására, de abban nem tudok hétköznap létezni, így maradnak rövidek, én viszont nem borulok fel.

      • Lakatos Márk? Hozzá én sem mennék. De küldeni is csak az ellenségemet. Vagy még őt sem.
        Én stílus terén Schiffer hívő vagyok. Klasszikus elegancia. Aminek három gyerek mellett nem sok hasznát veszem a hétköznapokban. Vagy mégis? Hiszen sportosan is lehet igényesen kinézni. A farmer és blúz vagy pulóver, vagy póló is is lehet igényes. Ha más vezet, akkor magassarkúval, ha én, akkor max 3 cm.
        Már csak a maradék 5-10 kilótól kellene megszabadulnom, és akkor tényleg jól érezném magam. (Fül és mell plasztikától eltekintek.)
        De én melegítítőt takarításhoz hordok. Mivel naponta 2-3 alkalommal el kell mennem otthonról, a fene sem fog állandóan öltözködni. Abban pedig ki nem lépek a házból. Viszont a copf jöhet. Akkor legalább marad hajam, mert Léna nem tudja kitépkedni.

    • haha…erről eszembe jut egy film….hmm..várjunk csak melyik is? hmm? ja….hááát..van belőle vagy 20 .. nem ugrik be 😛 😀 én benne lennék..fizeted? 😀

  • Eve. Látom önálló életet él a blogod. 🙂 Jöttelek olvasni, de nem tudom, mert mindjárt itt a védőnéni. 🙂 Megesz a kíváncsiság miket írtak a csajok. 🙂

    • Nem tudom mi van ma, ez a két nőszemély át akarja venni itt a hatalmat, szerintem nyitok nekik egy chatszobát 😀
      Amúgy részemről lezártnak tekinthető a téma, hacsak nem lesz égszakadás-földindulás, holnap 10-kor én már a fodrásznál ülök és szépséges leszek. Legalább két napig.

      • Na, tessék, ennyit a közös szépülésről :-D! Ha kész az új fejed, menjél játszótérre mindenképpen, és teszteld a hatást ;-)! Aztán ne csodálkozz, ha senki nem mer odamenni hozzád, és végig kukán ülhetsz egymagadban :-D.

          • Bakker, akkor írhatok orrba-szájba mindenhová. Így is velem van tele a blogod, ne ingerelj, hogy ennél többet írjak, mert megbánod :-D!

  • Háát nem semmik vagytok csajok!
    Andi! Szerinted én csúnya vagyok, mert pálcika kezeim és lábaim vannak, fenéktelen, keskeny csípőjű( már ha a 90es csípő keskenynek számít 🙂 ), 75D cicivel, némi kis hurkával a hasamon. Annyi a menteségem, h a hátamon nem hordok hurkát. 🙂 🙂 🙂
    Zuska! Én sajnos simán elmegyek itthonról melegítőben, nem nyúlottban :), de mindemellett imádok nőcisen öltözni, fodraszra, körmösre, kozmetikusra nemcsak a pénzt, de az időmet is sajnálom. Na meg Mira mellett nehezen kivitelezhető. A fazongyanta is úgy zajlott múlt heten, h Mira a pocakomon ülve figyelte az eseményeket. 🙂

    • Moni, semmi estere sem vagy csúnya!!! Én a 80- 90 kg-s kolléganőimről beszéltem. Nem a Te 50 kilós “hurkáidról”, amiket csak te látsz annak, hanem azokról, akik nem látják meg a saját “nagyságukat”, helyette engem cikiznek -mondjuk, teljes joggal- méretes hátsófelem miatt. Talán így könnyebb nekik, nem tudom. 75D-s cici nem nagy, amiről én beszélek, az kérem szépen 95D-s…
      Azért az a fazongyanta nem lehetett semmi :-D.

      • a 95 D ismerős..én is küzdök a súlyával… 😉
        most dicsekszem vagy panaszkodom ??hmmm
        én is érdekesen vagyok felépítve..a súlyfeleslegem csípőtől felfelé orientálódott.. pici popsi..izmos..ellenben rövid lábak..szóval a diéta szerencsés….mert mindig fentről fogyunk először..pont onnan, ahonnan nekem kell 😀 a divatot nem majmolom, csak picit próbálok beolvadni..hülye alkatom miatt nem mindig sikerül..nekem pl. a teleszart totyakgatya nem előnyös..így nem vettem, mert pont ott trotyog, ahol rajtam lehet feszes..és ha fent bő lent trotyog kb. úgy néznék ki, mint egy 52-es telefosott zokni..szóval marad a csöcskidobós..de hason megfelelő centire bővülő..csípőn újra feszes ..popsin meg aztán szinte kirepedő szerkók..így ápolok és eltakarok…de a lényeget közkinccsé teszem 🙂 tegnap én is fodrászkodtam…vagyis barinőm dolgozott az ügyön..de játszóra még így sem mentem… 🙂

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com