mindennapok

Az élet árnyékos oldala

Tegnap este férj lement edzeni, úgyhogy egyedül maradtam az esti fürdetés-fektetésre. Tulajdonképpen Abival megvárhattam volna Zolit, de gondoltam pedálozok egy kicsit nála, hogy milyen egy szuperanyu vagyok, mert a harmadik gyerekre vonatkozó támadásaimat rendre azzal hárítja, hogy -néha- hisztis vagyok. (Még jó, hogy hisztis vagyok, amikor a gyerekek az idegeimre mennek! Csak vicceltem :-D)
A két gyerek fürdetésére még nem találtam fel a csúcsmegoldást, valaki mindig ordít. Úgy terveztem, hogy míg Frici a kádban pacsál, addig Abi kendőben ejtőzik rajtam. Meg is fürdettem a nagyot, erre látom, hogy valamit forral ellenem, mert nem akart kiszállni és elkezdte harapdálni a kád szélét (újabban harapdálja az asztalt, a zongorát, stb. miközben nyomja a kaktuszt). Na jól van, gondoltam ezt nem fogom tudni lemenedzselni Abival a nyakamban, leengedtem a vizet, Fricit kiszedtem a kádból, előkaptam a bilit, Fricit otthagytam a fürdőszobában, Abit bevágtam az ágyába, mire visszamentem (20 mp múlva) Frici odasz*rt a bili mellé kb 20 cm-re és bele is lépett a kis sarkával, majd körbejárta a fürdőszobát. Sebaj, szartakarítás, zuhanyzás, ordítás (nem szeret zuhanyozni), pelenkázás, öltöztetés, fogmosás, ordítás (nem szeret fogat mosni), esti mese kihagyása, 8.15-kor gyerek n.1. ágyba dugása.
Felkészültem a következő menetre, Abit levetkőztettem, betettem a kádba, hát erre nem belefosott a vízbe? No igen, két picivel azért nem fenékig tejfel az élet…

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

1 hozzászólás

  • Bocsi, de ezen én akkorát nevettem 🙂 🙂 🙂 De persze azért megértelek, és együttérzek 🙂 Roni

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com