Uncategorized

Ügyeket intézünk, kendőzünk

Végre vége ennek a hülye szeles időnek, ezért úgy döntöttem, hogy ma felkerekedünk Abcival a Polgármesteri Hivatalba ügyeket intézni. Tulajdonképpen az elkészült jogosítványomért mentünk, de ha már ott voltunk, gondoltam csináltatok a leányzónak személyi igazolványt, előbb-utóbb úgyis fog kelleni. Sőt, még az egyszeri szülés utáni önkormányzati támogatás igénylése is tervbe volt véve.
Frici bölcsiben volt, Abit meg bevágtam a kendőbe, hiszen én már máshogy el sem tudom képzelni az életet. 🙂 (Teljesen rákattantam a kendőzésre, most a kengurukötést sima kendővel és a karikás kendőt váltogatom. Nagyon praktikus itthonra is, amikor Frici igényli mindkét kezem és Abi is szereti.)
Jó félórás séta után megérkeztünk, az anyasági támogatást kb 3 perc alatt elintéztük. Az okmányiroda nagyobb falatnak tűnt, az utcára lógott ki a sor vége, rengetegen voltak. És persze a két ügyem külön sorszámmal futott. Szerencsére megsajnált a sorsjegyosztó néni (nem titkolt célom volt szánalmat ébreszteni benne a mielőbbi sorra kerülés végett) és soron kívül, azonnal behívtak a babával. Mondanom sem kell, hogy bent megállt az élet. Az ügyintézés megszakadt, új ügyfeleket senki nem hívott be, mindenki körülzsongott minket.

Kis batyumat így kell elképzelni (ne az én fejem nézzétek, mert az rettenetes):

Már csak a neheze volt hátra: a kisasszony felébresztése, fejének a kamera felé irányítása és arcvonásainak fotogén pózba igazítása. Ehhez a művelethez 5 db közalkalmazott önkéntes segítségére volt szükség, gyerekem ugyanis 1.nem akart felébredni, 2.nem akarta a fejét megtartani, majd mire ezeken túlléptünk már nem éreztem szükségét a 3. pontnak megfelelni, így ez lett az eredmény:

Szerencsére csak 3 évig szolgál ez a jól sikerült fénykép az azonosítására 🙂

Szóval minden flottul ment, kis nehézség akkor adódott, amikor Abcit újra magamra akartam kötözni, ami egy 4,5 méteres kendővel az okmányirodában neccesnek tűnt. Bénázásomat látva segítségemre siettek, kiderült, hogy a hivatalban van pelenkázó, így oda kimehettem és nyugodtan elkészíthettem a batyumat. A Kispesti Polgármesteri Hivatal tehát kap egy szóbeli piros pontot.

Vicces, de az a megoldás eszembe fel sem merült bennem, hogy babakocsival menjünk. Aztán délben jutott eszembe, amikor mentünk Friciért a bölcsibe – és babakocsival akartam menni, mert Frici nagyon szereti tolni Abit – hogy tegnap az autóban hagytuk a babahordozót, így nem is tudtam volna használni. Milyen jó, hogy van itthon kendő!

Mondanom sem kell, hogy legalább 5 vadidegennek volt kényszerérzete szóvá tenni, hogy mégis hogy van ez a gyerek a nyakamban, nem ártok-e ezzel neki? Még nem tudom kezelni ezt a helyzetet, de amúgy sincs kedvem leállni olyanokkal vitatkozni, akik “gyerekgyilkosnak” tartanak… Pedig jó a babának, jó az anyának, a féltékeny nagytestvérről nem is beszélve. A minap is Abi egész délután a nyakamban volt és úgy éreztem, hogy Frici észre sem vette, mert különben állandóan puszilgatta volna. Így meg olyan volt, mintha kettesben lettünk volna, maximálisan tudtam rá figyelni. Most egy saját kendő beszerzése a legfőbb vágyam! Pontosabban kettő, mert karikásat is szeretnék…

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com