Frici mindennapok

Együtt alszunk

Vagyis én 3 napja nem alszom.
Nem tudom mi az oka, de Frici most megint gyakran felsír éjszaka. 1-2-3 alkalommal még szívesen átmegyek hozzá, megvigasztalom, de a negyediknél már általában fogom a gyereket és áthozom közénk. Főleg ha a negyedik ébredésre még éjfél előtt sor kerül. Pedig az elmúlt hetekben olyan ügyesen aludt egyedül a szobájában, tényleg csak 6 körül hoztuk át, akkor is inkább csak azért, hogy együtt ébredjen a család.
Persze most próbálom kitalálni, hogy mi lehet az oka a rossz éjszakáknak. Mindig ott vannak a jól bevált magyarázatok: jön a foga, rosszat álmodott, talán ez a hülye szeles idő, esetleg lappangó betegség. Vagy egyszerűen csak szüksége van rám/ránk…
Ezzel még mindig nem lenne semmi gond, szívesen áthozom alkalmanként, feláldozva ezzel az éjszakámat. Gyermekem ugyanis nem ismeri az alvási protokollt (szépen sorban élére hajtogatva feküdni az ágyban) és a hálózsák ellenére is képes úgy fordulni, hogy arcon vágjon a lábával. Azért zsinórban 3 éjszaka már kezd sok lenni.
Egy nagyon szellemes ismertető keringett még régebben a facebookon, már akkor is jót nevettem rajta:
Igazság szerint a fenti ábra korántsem mutatja be az összes lehetséges verziót, vagy csak az én fiam túlságosan találékony a témában…

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

1 hozzászólás

  • Ez az ábra semmi ahhoz képest, amit a gyerekek tudnak produkálni 🙂 Pl az ábrán túl sok hely marad a szülőknek…

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com