terhesség

“A gyermek a nőnek a fejébe’ fogan”

Pár napja (egész pontosan 3 napja) különösen jól érzem magam. Köszönhető ez legfőképp a jó időnek, meg, hogy Frici a hosszú hétvége után megint bölcsiben van délelőtt, így tudok nyugodtan tenni-venni itthon.
Kistesóval kapcsolatban is átlendültem a holtponton. Rendeltem matracot a kiságyába, rendezgetem a ruháit és titokban gyötrődök, bárcsak bemehetnék az első bababoltba venni neki valami nagyon rózsaszínt, vagy valami nagyon pasisat. De ha már eddig kibírtuk, ugye nem fogok elgyengülni a finishben….
Bár még továbbra sem tudom elképzelni, hogy milyen lesz majd Ő, már nagyon várom a szülést. Ez tegnap tudatosult bennem, amikor az interneten böngészve ismét rátaláltam egy régi kedvencemre, Palya Bea: Szülésdal című számára. Eszembe jutott, hogy amikor Fricivel voltam terhes, sokszor meghallgattam. Illetve jobban belegondolva lehet, hogy akkor még nem is voltam terhes??? Csak a fejemben fogant meg a baba? (Ha vezettem volna akkoriban blogot, akkor most le tudnám ellenőrizni, így viszont az emlékezetemre kell hagyatkoznom.)
Hallgassátok meg a dalt, remélem titeket is jó kedvre derít!
 “A gyermek a nőnek a fejébe’ fogan
Rágondol csak és már meg lesz
Nem számít, hogy az ura mit tesz”

A szerzőről

Evelin

Evelin vagyok, háromgyerekes, egyvizslás, egymacskás, férjezett, 32 éves néhai építőmérnöknő, mostanában leginkább anya és részmunkaidős blogírnok.

2 hozzászólás

  • Én is sokat hallgattam a nyáron, mikor terveztük a babát (mindig bőgtem rajta, most is…)Októberben akartunk hozzá kezdeni a munkám miatt és az nyár eleji műtét miatt, de már szeptemberben terhes voltam :-). Lehet, hogy nekem is a fejembe' fogant????Panda/bnet

Szólj hozzá!


Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com